A kitartás és a küzdeni tudás példája

Fotó Pusztai Sándor

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság felzárkózási pályán maradjon, azaz a gazdaság növekedése mindig meghaladja az Európai Unió átlagos növekedését – jelentette ki a pénzügyminiszter Nyírlugoson csütörtökön.

Számos olyan sikertörténetet hallunk a nagyvilágból, hogyan jött létre az Amazon, a Facebook, a Google vagy a PayPal, ugyanakkor magyar cégeknek is vannak ilyen sikertörténeteik – ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét csütörtökön Varga Mihály pénzügyminiszter Nyírlugoson az Agrosprint Zrt. új üzemrészének avatóján, utalva rá, hogy a nemzetközi piacon is remekül helytálló, 45 országba exportáló cég ugyancsak sikertörténetet ír. Minderre a most átadott, 2,2 milliárdos, és 1,3 milliárd forintos önerővel megtámogatott, 3,5 milliárdos összértékű kapacitásnövekedést produkáló beruházás tette fel a pontot.

Fotó: Pusztai Sándor

Szerkesztőségünk az új üzemrész átadó ünnepségére kapott meghívást, amely uniós forrásból, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2,2 milliárdos támogatásának köszönhetően – ebből 750 millió vissza nem térítendő támogatás – nyerte el mostani formáját a cég karcagi gyáregységével együtt. Hogy az új termelőegységekbe a technológiai feldogozáshoz szükséges új gépek is helyet kaphassanak, az összeghez a cég is hozzátette a maga 1,3 milliárdos saját erejét, illetve sikerült 800 millió forint kedvező kamatozású hitelhez is hozzájutniuk.

Az Agrosprint Zrt. 28 esztendős fennállás kitartó munkája után jutott el idáig, kivívva magának a magyar hűtőipar legnagyobb vállalata címet. Ám még nagyobb elismerés, hogy a feldolgozóüzem mára Európa legnagyobb fagyasztott csemegekukorica beszállítója lett. A mostani beruházásnak köszönhetően a cég 10 ezer tonnával megnövelte a tárolókapacitását, 50 százalékkal pedig a feldolgozókapacitását, komoly energiaracionalizálást és infrastruktúra fejlesztést hajtott végre, illetve modern csomagoló- és feldolgozóüzemet emelt. Ez utóbbi adott helyet a tegnapi átadó ünnepségnek, persze ide hamarosan új gépsorok települnek majd.

– Nagyon fontosak a magyar gazdaságnak – amely nemzetközi összehasonlításban is egyre jobban teljesít – az olyan cégek, mint az Agrosprint Zrt. – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki az elmúlt évek eredményeit összegezve elmondta: 2010 óta, a kedvezményeket is figyelembe a nettó bérek 84 százalékkal emelkedtek, a munkanélküliségi ráta közel 9 százalékponttal – ez a ráta a megyénkben a 11 százalékot is meghaladta – csökkent, a gazdaság az első negyedévben 5,3 százalékos növekedett. A folytatásról szólva azt mondta, bár borús jelek érzékelhetők az uniós gazdaságban, a kormány egy 14 pontos gazdaságvédelmi akciótervet dolgozott ki, amelynek több eleme már is hatályba lépett.

Forrás: szon.hu