A kisvasút nagy ünnepe

Csömödéri kisvasút. - A kép forrása: zalakaros.hu

Százéves a Csömödéri Állami Erdei Vasút. A kisvasút nagy ünnepségén családi programok sokasága és túrázási lehetőségek várták az ország számos pontjáról érkezett vendégeket.

Zakatol a kisvonat, de az utasok nem ezzel, hanem egy dízelmozdonyos járattal érkeztek Csömödérre. – Ide el kell jönni, ezt nem lehet elmesélni vagy a tévén keresztül bemutatni. Azok az illatok, a látvány… Lentiből jött most ez a vonat, s ha csak azt nézem, hányféle tájon jöttünk keresztül, már önmagában megérte az ideautózást Budapestről – árulta el Szécsey István. Voltak, akik biciklin jöttek: a Mocorgók-egyesület kerékpáros túrával ünnepelte a kisvasút százéves fennállását. – 28 kilométert tettünk meg eddig, majd innen Lentibe kerekezünk vissza. Ez azt jelenti, hogy Lovászin keresztül Szécsiszigeten át haladva Páka fele jöttünk Csömödérbe. Közben megnéztük a Szécsi-szigeti Bivalyrezervátumot, valamint a pákai bunkerrendszert, ami egy kiemelkedő látványossága a térségnek – mondta el kérdésünkre Kovács Erik, a „Mocorgók” az Egészségért és a Környezetért Egyesület Lenti elnöke. A Mura-program fejlesztési tervei közt szerepel a kisvasút szolgáltatásainak, valamint az aktív szabadidős programoknak és sportoknak, így például a kerékpározásnak az összekapcsolása. – Fel kell pattanni a biciklire vagy bakancsot húzni, és kirándulni egyet az erdőben. S abban az esetben, ha valaki elfárad, vagy direkt úgy szervezi a programját, hogy az érintse a kisvasutat, akkor fel tud ülni arra, és vissza tud utazni a kiindulási pontra. Ilyen programokat szeretnénk szervezni. Szeretnénk, ha az itteni kínálatokat össze lehetne kapcsolni, kiegészíthetnék egymást, és így egy gazdag, többnapos vagy akár többhetes programot is tud adni ez a térség az idelátogatóknak – hangsúlyozta a Mura-program miniszteri biztosa, Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. A Csömödéri Állami Erdei Vasút ma Magyarország leghosszabb kisvasútja a maga 109 kilométeres hálózatával. Ebből 32 kilométeren utazhatnak turisták. A kisvasút a Mura-program támogatásával jelentős fejlesztések előtt áll. – Mindenképpen szeretnénk a vasút jövőjét hosszú távon biztosítani, erről szólnak a fejlesztéseink. Iparvasúti szakaszt újítunk fel és teszünk alkalmassá a személyforgalomra, Kistolmács irányában szárnymeghosszabbítást tervezünk, emellett pedig folyamatosan felújítjuk és karbantartjuk a gépparkot, tehát hosszú távra tervezünk – fogalmazott Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója. A kisvasút születésnapján családi programok sokasága várta az érdeklődőket: volt népi játszótér, kézműves foglalkozás, az Állati Jó Bemutatón pedig rókát, nyestet, görényt is láthattak a gyerekek. Az eredetileg erdőgazdasági célokra létesített vasút egyébként 1917 nyarára épült ki Csömödér és Budnya között, de a háborús viszonyok miatt csak 1918 tavaszán kapta meg a hivatalos engedélyt. (Forrás: nagykanizsaonline.hu)

Szakáll Tibor tanár, iskolaigazgató, a Kisgazda Polgári Egyesület Zala Megyei Szervezetének elnökségi tagja, választókerületi vezető: Csömödér a Zalai dombság nagyon szép, erdőkkel ölelt települése. A település és környéke ősidők óta lakott, az első településnyomok az új kőkorból valók, de a római korból is kerültek elő tárgyi emlékek.  A település nevét 1324-ben említették először az oklevelek Chydemer alakban. Száz esztendővel ezelőtt az erdőgazdálkodás szolgálatában indult el a kisvasút. Napjainkban pedig a kirándulni vágyó emberek kedvence. Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, a Mura-program miniszteri biztosa nagyon sokat dolgozik térség fejlesztéséért. A negyedik Orbán kormány pedig kiemelt figyelmet fordít a vidékfejlesztésre. A Csömödéri Kisvasút is folyamatosan újul meg, aminek legjobban a gyerekek örülnek. (KPE). Az alsó képen Szakáll Tibor tanár, iskolaigazgató, a Kisgazda Polgári Egyesület Zala Megyei Szervezetének az elnökségi tagja. – A kép forrása: zaol.hu.