A kistelepüléseken, de a régi tanyákon is jelentős számban élnek idős, magányos, gyakran a családjuktól is elhagyott emberek. Az Ő közbiztonságuk, biztonságérzetük valamennyink számára fontos, és folyamatos figyelmet igényel.
Laptopot és elektromos kerékpárokat kaptak a békési és a nagybánhegyesi polgárőrök a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének támogatásából.
A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése költségvetésében egy egymillió forintos keretet különít el, amelyből a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentők és esetenként a polgárőrök munkáját, eszközbeszerzését segíti. A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége egy laptopot és két elektromos kerékpárt vásárolt a 675 000 forintos támogatásból. Az eszközöket ünnepélyes keretek között Zalai Mihály megyei elnök adta át a békési polgárőrök székházában.
– A mostani támogatás egy gesztus, köszönet a polgárőrök felé, munkájukat könnyítik meg a most átadott eszközök. Köszönetet kell mondani azért az erőfeszítésért, amit a lakosság érdekében végeznek, és azért a sok-sok önkéntes óráért, amivel biztonságunkat vigyázzák. Az, hogy civil emberek polgári foglalkozásuk mellett részt vesznek ebben a munkában, és javítják a lakosság biztonságérzetét, dicséretre méltó – mondta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke az átadón.
Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnök köszönetét fejezte ki a támogatásért. Kiemelte, hogy a beszerzett eszközök hatékony segítséget fognak nyújtani a békési és a nagybánhegyesi polgárőrök munkavégzése során. Hozzátette: továbbra is minden erejükkel azon lesznek, hogy fenntartsák a közrendet és a közbiztonságot. (forrás: Békés Megyei Önkormányzat)
Hanó Miklós, a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, a Kisgazda Polgári Egyesület Békés Megyei Szervezetének az elnöke, Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestere:
a kistelepülések és a tanyák közbiztonságának a megőrzése elsőrangú feladat. A Polgári Kisgazdák örömmel látják, hogy Békés megye területén egyre jobbak a közbiztonság megőrzésének a feltételei. (KPE)
Dr. Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő, az Országgyűlés korelnöke, a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke:
a Polgári Kisgazdák örömmel látják, hogy Magyarországon, ezen belül a tanyás térségekben egyre jobbak a közbiztonság megőrzésének a feltételei. A Polgári Kisgazdák rövidesen Országos Közgyűlést tartanak, ahol kiemelten kívánnak foglalkozni a magyar vidék, különösen a kistelepülések megmaradásával és fejlesztésével. (KPE)