A járvány idején is folytatódik az állam áldozatsegítő programja

Fotó Magyar Nemzet

Egyetlen áldozat sem marad egyedül a veszélyhelyzetben, mivel az állam a koronavírus-járvány idején sem hagyja magára a bűncselekmények és a szabálysértések sértettjeit – nyilatkozta az igazságügyi miniszter kedden az MTI-nek.

Varga Judit hangsúlyozta, az áldozatsegítő központok továbbra is üzemelnek, a kijárási korlátozások pedig nem terjednek ki azokra, akik segítségért folyamodnak. Az Igazságügyi Minisztérium által működtetett áldozatsegítő központok, valamint az éjjel-nappal ingyenesen hívható 06-80-225-225-ös telefonszámon elérhető áldozatsegítő vonal a koronavírus-járvány ellenére is üzemelnek és támogatásban részesítik a hozzájuk forduló áldozatokat – fejtette ki. Kiemelte, a központok munkatársainak célja a járvány ellenére sem változott: az a legfontosabb, hogy az áldozatok azt érezzék, nincsenek egyedül és megkapják a szükséges támogatást. “A bűncselekmények és szabálysértések áldozatainak megsegítése továbbra is elsődleges fontosságú az Igazságügyi Minisztérium számára, hiszen 2020 az áldozatsegítés éve a minisztériumban” – fogalmazott. Varga Judit fontosnak nevezte, hogy a veszélyhelyzetben bevezetett kijárási korlátozások nem vonatkoznak azokra, akik ilyen helyzetben állami segítségért folyamodnak. Megjegyezte továbbá, hogy az áldozatsegítő központok minden nap várják a hozzájuk fordulókat, de a kormányzati intézkedésekre tekintettel azt kérik, hogy elsősorban telefonon vagy e-mailben keressék fel munkatársaikat.

(MTI, kormany.hu)