A hírek szerint az egészségügyi intézményekben az összes fizetős szolgáltatást megszüntetné a Kormány

Új kórházépület. Új betegellátó szárnnyal újul meg a 212 esztendős Budai Kórház. - A kép forrása: magyarepitok.hu

Az egészségügyi intézményekben ma elérhető összes fizetős szolgáltatást meg kell szüntetni – írja a Népszava azon jogszabálytervezet alapján, amellyel Orbán Viktor kormányfő kérésére elkezdené az egészségügyi köz- és a magánszolgáltatások szétválasztását Kásler Miklós humánminiszter. A lap szerint az állami kórházak a bevételeik 5-10 százalékát elveszíthetik, ugyanis azt a magán-egészségügyi szolgáltatásokból szerzik.

A Polgári Kisgazdák álláspontja szeriont a magán és az állami szektor működtetése az egészségügyben az elmúlt évek alatt egyre inkább zavarossá vált. Tiszta helyzetet kell teremteni, de úgy, hogy az állami ellátás biztonsága és teljessége nem sérüljön. (KPE)

Dr Kásler Miklós orvos, az Emberi Erőforrások minisztériumát vezető miniszter

Kásler Miklós: A kormány ellenzi a fizetős egészségügyi ellátás beemelését a közegészségügybe

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta, hogy a kormány célja az egészségügyben a magán- és az állami szektor szétválasztása, mint mondta: ellenzik a fizetős egészségügyi ellátás beemelését a közegészségügybe. A miniszter arra is reagált, hogy sajtóértesülések szerint Nagy Anikónak a vele lévő rossz kapcsolat miatt kellett lemondania az egészségügyi államtitkári pozícióról. „Ezt sem Nagy Anikó, sem én nem nyilatkoztuk egyetlen médiumnak sem. Tehát ez vagy fikció, vagy találgatás, vagy az események tudatos elferdítése” – mondta Kásler Miklós. A Székely László szívsebésszel kapcsolatos hírekre reagálva elmondta, hogy Székelynek ismernie kellett a műtét közben elhunyt beteg állapotát, ezért az a kirúgott szívsebész feladata lett volna tájékoztatni az intézményt. (Forrás: Magyar Hírlap)

A Polgári Kisgazdák álláspontja szeriont a magán és az állami szektor működtetése az egészségügyben az elmúlt évek alatt egyre inkább zavarossá vált. Tiszta helyzetet kell teremteni, de úgy, hogy az állami ellátás biztonsága és teljessége nem sérüljön. (KPE)