A hétéves költségvetés áll a horvát elnökség fókuszában

Az Európai Parlament székhelye Brüsszelben. - A kép forrása: tudasbazis.sulinet.hu

Nemhogy elfogadott költségvetése nincs még a következő hét éves időszakra az Európai Uniónak, de még azt sem lehet tudni, hogy mi várható 2020. január elsejétől, amikor is Horvátország veszi át a közösség soros elnöki tisztségét. Dolgos éve lesz az EU-nak.

Biztos vagyok benne, hogy februárban nem lesz végleges megállapodás az Európai Unió következő, 7 éves költségvetésének főbb sarokszámairól, de valahogy az első félévben nyélbe kellene ütni a horvátok soros elnöksége alatt – mondta a Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában.

A második félévben pedig a német elnökség alatt a költségvetéshez kapcsolódó összes szektorális és jogalkotási dossziét le kellene zárni. Összesen 37 olyan külön jogszabályt kell letárgyalnia és elfogadnia az unió intézményeinek, ami a keretköltségvetés elfogadásából következik, legyen szó mezőgazdasági, vagy kohéziós politikáról, innovációról, kutatásfejlesztésről, migrációról, határvédelemről.

Elképesztően munkás év elé néz az Európai Unió, ráadásul az európai gazdaság 8 év növekedés után lassulóban van, ezért olyan gazdasági-politikai döntéseket kell hozni, amelyek fékezik a lassulást – hívta fel a figyelmet Gyévai Zoltán.

Épp ezért fel kellene pörgetni az eddig befejezetlen projekteket, például a gazdasági és monetáris unió létrehozását meg kellene oldani.

Azon országoknak, amelyeknek van költségvetési mozgásterük – mint Németország vagy Hollandia – mélyebben a zsebükbe kell nyúljanak annak érdekében, hogy a lassuló gazdasági növekedést ellensúlyozni tudják. Más országoknak, így Olaszországnak vagy Franciaországnak pedig a konszolidálásra kell figyelniük továbbra is.

Nagyon fontos próbája lesz annak, hogy az EU27-es zenekar mennyire lesz képes azonos kottából játszani ebben a 2020-as évben – mondta Gyévai Zoltán.

A lisszaboni szerződés 10 éve lépett hatályba – 2009 december elsején -, és igen jelentősen megváltoztatta a soros elnökségek szerepét, mozgásterét is. Egyre kevésbé számít az, hogy milyen célokat tűz ki maga elé egy soros elnökség, inkább három egymást követő ország trióban dolgozik együtt, és közös programokat szerkeszt.

A soros elnökség tisztségét januártól átvevő horvátok nagyon nehéz helyzetet örökölnek, mivel igazából most kezd az új Európai Bizottság, Európai Parlament és az Európai Tanács elnöke is dolgozni, és egy elnökség számára mindig nehéz egy új ciklus intézményes folyamataihoz igazodni.

És bár a horvátokra rengeteg egyeztető munka hárul majd, sok kényes feladatot kell kezelniük, de igazából az Európai Tanács elnöke, Charles Michel fogja az új keretköltségvetésről szóló kompromisszumot előkészíteni.

A soros elnökség rendszerét pedig bizonyos tekintetben zárójelbe tették a 10 évvel ezelőtti reformok.

Forrás: infostart.hu