A gyerekeket szolgálja az óvodában megvalósult beruházás Zalaszentbalázson

Fotó: Szakony Attila

Negyvenmillió forintot nyert az önkormányzat az óvodai játékudvar, illetve fejlesztőszobák kialakítására. A beruházást péntek délután avatták fel.

Beszédében Hencsei Margit polgármester elmondta: 2016 nyarán nyújtott be pályázatot az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kiírására „A testi és szellemi fejlesztés körülményeinek megteremtése a zalaszentbalázsi óvodában” címmel. A pályázattól régi problémára reméltek gyógyírt: 2010-ben úgy költözött az óvoda az iskolához, hogy nem volt játék az udvarán. A beltérben pedig, habár szép és tágas csoportszobák voltak, nem állt rendelkezésre külön helyiség az egyéni és a csoportos fejlesztéshez.

– A fejlesztéshez 40 millió forint támogatást sikerült nyernünk, 100 százalékos támogatási intenzitással – mondta Hencsei Margit. – Az előkészítő munka után a kivitelezést a nyári szünet idejére ütemeztük, hiszen tanévközben nem lehetett az intézmény területén munkálatokat végezni. A kinti munkaterületet június végén adtuk át a kivitelezőnek, a fejlesztőszoba építéséhez pedig mindössze 3 hét állt rendelkezésre.

A polgármester asszony jelezte: szükségessé vált a kapubejáró áthelyezése is, az így nyert térben épülhetett meg a modern játszóudvar. A beruházás helyben öntött gumi ütéscsillapítással, trambulinnal, körforgóval, táncoló virág-játékkal, fészek- és mérleghintával készült el, továbbá egy olyan expresszvonattal, amiből csak egy van az országban – és az a zalaszentbalázsi. Nagy jelentőségük van a fejlesztőszobáknak, melyekben félszáz kisgyermek fejlesztése valósulhat meg.

Az ünnepélyes avatáson részt vett Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is. Ő beszédében azt mondta: a pályázati kiírás keretében ebben a fejlesztési ciklusban mintegy 1,7 milliárd forintnyi fejlesztési forrást osztanak szét. A konkrét beruházásról szólva pedig úgy vélekedett: nincs annál fontosabb, mint hogy a gyermekeink, unokáink milyen körülmények között növekedhetnek, s bontakozhat a személyiségük.

A játszóteret nagy örömmel vették birtokba a gyerekek, miután Arányi Zoltán újudvari plébániai kormányzó megáldotta a fejlesztéseket.

(zaol.hu, Horváth-Balogh Attila)

Dobri Lajos a KPE Zala megyei elnöke szerint: valamennyien örömmel tapasztaljuk, hogy a kormány és Zala megye Fideszes országgyűlési képviselői nagy hangsúlyt helyeznek a kisgyermekek óvodai elhelyezésére és nevelésére.