A fiatalabbak talán megérik, hogy a paraszolvencia megszűnik/Kásler Miklós: Eljött az a lehetőség, hogy „komolyan foglalkozzunk a fizetésekkel és a paraszolvencia összefüggéseivel”

Fotó origo.hu

Kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit kedden, a megbízóleveleket az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át. A grémium elnöke Kollár Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának igazgatója lett. Kásler Miklós köszöntő beszédében úgy fogalmazott, a járvány hatására hangsúlyosabban előtérbe kerültek azok a törekvések, amelyek az egészségügy átalakítását célozzák. Úgy tűnik, ehhez a feltételek is együtt állnak – tette hozzá, kiemelve, hogy teljes átalakításra törekednek, preventív személetmód alapján. Jelezte: mindezeket a változásokat a kormány leghatározottabb támogatásával hajtják végre, törvényes és egyértelmű viszonyokat teremtve a magán- és az állami ellátórendszer között, és eljött az a lehetőség is, hogy „komolyan foglalkozzunk a fizetésekkel és a paraszolvencia összefüggéseivel”.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) reagált arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Magyar Nemzetben közzétett kiáltványában az orvosok „áttörés erejű” bérrendezéséről írt – közli a hvg.hu. A MOK-nak ötletei is vannak, hogy mire kellene a reform során odafigyelniük a döntéshozóknak: az ellátórendszer sérülékenységére, a szakemberek túlterheltségére, az orvoselvándorlás visszafordítására, az egészségügyi közszolgáltatások stabilizálására, az eredményes járvány elleni védekezés biztosítására.

MTI, HVG.HU