Hesseni tartományi választás

Fotó MTI, AP, Michael Probst

Nagy várakozás előzte meg a Hesseni tartományi választást. Az elemzők jó előre jósolták, hogy a két nagy néppárt a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szavazatokat fog veszíteni és ez következményeket vonhat maga után a berlini kormányra is, jósolták Merkel meggyengülését.

Az eredmények inkább azt igazolják, hogy a választók egy részre valóban büntetni akarta a két nagy pártot, de nem kötelezte el magát semmilyen szélsőség mellett. Úgy tűnik, hogy Merkel távozására – azoknak, akiknek ezt várják – még egy ideig várniuk kell. (kpe.hu)

Véget ért a tartományi választás Hessenben

Az exit poll felmérések adatai alapján a szövetségi szinten nagykoalícióban kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) is sokat veszített támogatásából a Hessenben vasárnap tartott tartományi választásokon.

Az ARD német közszolgálati televízió által készített felmérés alapján a CDU a voksok 28 százalékát szerezte meg, az SPD pedig a szavazatok 20 százalékát kapta. A CDU 10,3, az SPD pedig 10,7 százalékpontot veszített a legutóbbi, 2013-ban tartott választásokhoz képest.

A tartományi szinten a CDU-val jelenleg koalícióban kormányzó Zöldek megerősödtek, a voksok 19,5 százalékát kapták, ami a párt számára rekordot jelent Hessenben. Az eddig a tartományi parlamenten kívüli, a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) a voksok 12 százalékát szerezte meg. A Zöldek 8,4, az AfD 7,9 százalékponttal tudta növelni támogatottságát.

Az ARD által ismertetett kutatás azt mutatja, hogy az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) jutott be még a hesseni Landtagba, a voksok 6,5 illetve 7,5 százalékával.

A német köztévé mandátumbecslést is közzétett, amely alapján a 110 fős hesseni Landtagban a CDU 33 mandátumra számíthat, az SPD-nek és a Zöldeknek pedig egyaránt 23-23 képviselője lehet a tartományi törvényhozásban. A Die Linke 8, az FDP 9, az AfD pedig 14 mandátumra számíthat.

Egyelőre csak találgatások zajlanak a lehetséges koalícióról

Ha a tényleges eredmények a felmérésnek megfelelően alakulnak, akkor a jelenlegi fekete-zöld, konzervatív-zöld koalíció mindössze egyetlen fős többséggel rendelkezik majd az új Landtagban, és ugyanilyen koalíciót alakíthatna ki a CDU a szociáldemokratákkal is. A CDU-Zöldek-liberálisak alkotta, a pártok színei alapján Jamaika-koalíciónak nevezett szövetségnek 65 képviselője lenne. Az SPD, a Zöldek és az FDP viszont együtt sem kaptak elég szavazatot ahhoz, hogy a konzervatív CDU nélkül többségbe kerüljenek.

Az ARD adatai szerint a részvétel alacsonyabb volt, mint 2013-ban; akkor a választásra jogosultak 73,2 százaléka járult az urnákhoz, most 67,5 százalékuk adta le voksát.

Volker Bouffier reménykedik a folytatásban

Hessen német tartomány konzervatív kormányfője, Volker Bouffier arra készül, hogy a vasárnapi tartományi választásokat követően is ő fogja vezetni a tartományi kormányt – derült ki a politikus vasárnap esti reagálásából.

„Továbbra is világos, hogy a miénk a legnagyobb frakció” – hangsúlyozta a politikus, miután a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) az előrejelzések szerint a voksok mintegy 28 százalékára számíthat.

A politikus azt is bejelentette, hogy egyeztetést kezdenek a többi párttal, kivéve a szociáldemokratáktól balra álló Baloldalt (Die Linke) és az CDU-tól jobbra elhelyezkedő Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot.

Sokat vesztettek a konzervatív erők

A politikus fájdalmas veszteségnek nevezte, hogy a párt 5 évvel ezelőtti eredményéhez képest több mint 10 százalékpontot veszített támogatásából. Ennek ellenére kijelentette, hogy azt a célt sikerült elérni, hogy a CDU nélkül ne lehessen kormányt alakítani Hessenben.

A Zöldek már a kormányba készülnek

A történelmi rekordnak számító eredményt elérő Zöldek frakcióvezetője, Mathias Wagner az előrejelzések ismeretében úgy értékelte a választást, hogy a zöldek világos felhatalmazást kaptak arra, hogy a tartomány következő kormányában is helyet kapjanak. A Zöldek eddig a CDU-val koalícióban irányították Hessent. Az előrejelzések szerint viszont a fekete-zöld koalíció többsége mindössze egyetlen főre apadhat a tartományi parlamentben.

A szociáldemokraták is csalódottak

A szövetségi szinten a konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták helyi csúcsjelöltje csalódottságának adott hangot, miután a párt szintén több mint tíz százalékpontot veszített támogatottságából a 2013-as voksolás óta. Thorsten Schäfer-Gümbel szerint a szövetségi kormány rossz megítélése is felelőssé tehető azért, hogy a párt rosszul szerepelt a tartományi választásokon. A felmérések is azt mutatják, hogy a hesseni választók a szövetségi kormány munkáját megítélve adták le szavazataikat a tartományi választáson.

A Landtagba várhatóan 7,5 százalékkal bejutó liberálisok vezetője, Christian Lindner vasárnap este közölte: ők is készek a koalíciós tárgyalások megkezdésére.

Az AfD konstruktív ellenzékiséget ígér

A politikai paletta jobbszélén található AfD vezetője, Jörg Meuthen értékelése szerint pártja elérte kitűzött célját Hessenben, ezért elégedett az eredménnyel. Mint mondta: jelenleg nem lát lehetőséget az együttműködésre a konzervatív CDU-val, ezért jó, konstruktív ellenzéki szerepre készül.

A  szövetségi kormány kritikája volt a választás eredménye

Javítani kell a német szövetségi kormány teljesítményén – hangsúlyozták vasárnap este a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetői a Hessen tartományban rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson elszenvedett veszteségekből adódó tanulságot levonva.

Andrea Nahles, az SPD elnöke pártja berlini székházában tett nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte a szövetségi kormány állapotát, és kiemelte, hogy a szövetségi szintű politika fejleményei nagyban meghatározták a hesseni választást, amelyen a szociáldemokraták támogatottsága történelmi mélypontra süllyedt.

Mint mondta, az SPD-nek jobban ki kell dolgoznia politikai profilját, világossá kell tennie a választók előtt, hogy milyen célokért küzd.

(MTI, hirado.hu)