Egyre több komoly baleset van útjainkon. A járművezetők többsége csak a saját elsőbbségét nézi és úgy gondolja, ez neki jár.
A közlekedés veszélyes üzem!
Így mindenkinek – kivétel nélkül – úgy kell haladni, hogy sem önmagában, se másokban ne essen kár. Az előzést úgy kell megkezdeni, hogy veszélyeztetés nélkül be is tudjuk fejezni. A frontális ütközést mindenképp el kell kerülni.
Hét ember halt meg.
A felelős is lehet, hogy köztük van, már nincs elsőbbsége, de az ártatlanoknak esélye sem volt. (kpe.hu)
Van, aki felkészülten és kellő felelősséggel ül a volán mögé, van, aki minden előkészület nélkül, és felelőtlenül vezeti gépjárművét. Közlekedési baleset esetén az eljáró hatóságok – rendőrség, ügyészség, bíróság – kellő mértékben figyelembe veszik a járművezető előéletét, a cselekmény előtti magatartását, de döntő jelentősége a végeredménynek, tehát az okozott balesetnek van. A legnagyobb elővigyázat mellett is történhet visszafordíthatatlanul súlyos baleset, amit egyes esetekben nehéz megelőzni. A cselekménytől függően szabálysértési, vagy büntető eljárást folytatnak le a hatóságok, melynek végeredménye az enyhe dorgálástól kezdve akár sok éves szabadságvesztésig terjedhet. Ehhez járul még a járművezetéstől való időleges, vagy végleges eltiltás.
Azt, hogy vasárnap a Mezőörs közelében történt tragikus balesetet ki, vagy mi okozta, feltehetőleg szakértők bevonásával állapítják majd meg. A szomorú végeredményen a ténymegállapítás nem változtat, és a konkrét esetben felelősségre vonásra sem kerülhet sor, hiszen a baleset összes érintettje elhunyt.
Dr. Bakos Zoltán
Mint arról beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt vasárnap délelőtt a 81-es számú főút 57+150. kilométerszelvényében, Mezőörs és a Kerékteleki leágazó között.
Ruskné Takács Anit, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a baleset helyszínére a győri, a kisbéri és a pannonhalmi tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat.