A fegyelmezett összhang csitította le a koronavírust

Fotó Stringer, Reuters

Egy csipetnyi sóval, ahogy a rómaiak mondták: „cum grano salis”, azaz higgadtan és józanul érdemes mérleget vonni Rosta István szerint. A tudománytörténész, Kaposvár díszpolgára a COVID-19 járvány elleni magyarországi védekezés első szakaszát értékelte.

A napokban kézbesítették a somogyiakhoz a konzultációs kérdőíveket, amelyben a válaszadók meghatározhatják a járvány elleni védekezés új irányait. Az eddigi sikeres védekezés sok tényezőnek köszönhető, ezeket gyűjtötte össze a tudománytörténész. Kiemelte, hogy a kormány időben és gyorsan hozott jó intézkedéseket. Szerinte ilyen a 65 éven felüliek vásárlási idősávja, kijárási és csoportosulási korlátozás, tömegrendezvények elhalasztása. A gyors intézkedésekhez szükség volt a különleges jogrendre és az operatív törzs áldozatos, kitartó munkájára. A sikert segítette az egészségügyi, oktatási és más szakemberek helytállása, valamint az emberek nagy részének jogkövető, fegyelmezett magatartása.

– Váratlan és nehéz helyzetekben csak akkor lehet sikeres megoldásra számítani, ha az országos kormányzás és a települési önkormányzatok munkája között összhang van – mutatott rá a professzor. – Kaposváron a járvány eddigi szakasza egyetlen halálos áldozatot sem követelt. Ez egy több tízezer lakosú megyei jogú város esetében kifejezetten kedvező eredmény.

Nem igazolódtak be azok az előzetes és megalapozatlan jóslatok, amelyek a magyar egészségügy összeomlásáról szóltak, szögezte le. Éppen az ellenkezője történt, mert a magyar egészségügyi rendszer, a benne dolgozó szakemberek jól vizsgáztak. Előrelátás és biztonsági felkészülés volt a kórházi ágyak egy részének szabályozott felszabadítása, orvosi döntésekkel, az egészségkárosodás kizárásával. Sok civil és önkormányzati kezdeményezés, az önkéntes segítők bizonyították, hogy úrrá lehetett lenni a nehézségeken. A család ereje, erkölcsi magasrendűsége is megmutatkozott. Az idős szülők, nagyszülők otthon maradását a gyermekek, unokák bevásárlással, ügyek intézésével segítették. Sokan pénzadományokkal segítettek, kivették a részüket az önzetlen cselekvésből az egyházak is.

– Sok más ország tragikus fertőzöttségi és halálozási adatai szomorúsággal töltenek el bennünket, de egyben arra is ráirányítják a figyelmet, hogy az anyagi gazdagság, fejlettség és a jó állami szervezettség nem mindig járnak együtt – mutatott rá Rosta István. – A járvány elleni védekezésben megmutatkozott, hogy az igazán hatékony intézkedések nemzeti szinten hozhatók meg. A család mellett így a nemzet szerepe még határozottabban kifejezésre jutott.

A magyar orvostudomány és a Műegyetem is jól vizsgázott

A tudomány szerepéről a professzor hangsúlyozta: nagyon lényeges eleme volt a járvány elleni eddigi védekezésnek az, hogy Magyarországon megkezdődött a lélegeztető-gépek gyártása. Méltán világhírű Műegyetemünk ebben jelentős szerepet vállalt, tette hozzá. Számára ez megmutatta azt, hogy Magyarországnak ma van olyan kulturális- szellemi- tudományos ereje és gazdasági potenciálja, ami ezeken a területeken is lehetővé teszi, hogy megálljunk a saját lábunkon. Úgy értékeli, hogy nagyon figyelemreméltóak és biztatóak azok a tudományos kutatások, amelyeket az elmúlt hónapokban a magyar virológus tudósok végeztek, ezzel tovább erősítve a magyar orvostudomány nemzetközi hitelét. A napokban kézbesítették a somogyiakhoz a konzultációs kérdőíveket, amelyben meghatározhatják a járvány elleni védekezés irányait.

Forrás: sonline.hu, Kovács Gábor