A Dunakanyar éppen olyan fontos a turisztikában, mint a Balaton /Új közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban

Fotó Pályi Zsófia, origo

Európában is kevés olyan kiváló elhelyezkedésű és sok szépséget tartalmazó tájegység van, mint a Budapest tövében lévő Dunakanyar. Örömmel tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok egy része már felfedezte annak a lehetőségét, hogy a szépséges Duna parton strandot, pihenőhelyet alakítsanak ki. A balatoni befektetések töredékéből lehetne kiváló eredményeket elérni. (kpe)

Új, összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők – jelezte a kormányszóvivő kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Szentkirályi Alexandra ismertette: a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint a jegy bevezetése szervesen illeszkedik ahhoz, hogy a Dunakanyar kiemelt turisztikai térség lett.

MTI