A Direkt36 szerint, Gémesi György, Bánáti János és több más ügyvéd is az izraeli kémszoftver célpontja lett, Szijjártó Péter, Varga Judit és Pintér Sándor cáfolta, hogy történt volna illegális megfigyelés

kép: kpe

A Direkt 36 legújabb cikkében arról számol be, Gémesi György, Gödöllő polgármesterének telefonszáma is szerepel abban a kiszivárgott nemzetközi adatbázisban, amely azt mutatja, hogy az NSO nevű izraeli kémszoftver-cég ügyfelei milyen telefonszámokat választottak ki megfigyelések célpontjának. A lap azt is kiderítette, Bánáti János, az ügyvédi kamara elnökének telefonszáma is szerepelt a kiszivárgott listán, valamint rajta kívül még kilenc magyar ügyvédet azonosítottak a célszemélyek között, büntetőügyekben eljáró védőügyédeket éppúgy, mint polgári joggal foglalkozó ügyvédeket. Bánáti János a Népszava megkeresésére úgy reagált: csak a tényekkel foglalkozzon mindenki, szerinte az ő megfigyelésének híre eddig egyszerű szóbeszéd.

Varga Judit igazságügyi miniszter brüsszeli sajtótájékoztatón a témában feltett kérdésekre úgy reagált: „Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni.” Hozzátette: Magyarországon hatékony és precíz törvények szabályozzák a nemzetbiztonsággal kapcsolatos állami feladatokat, amelyek a belügyminiszter és a külügyminiszter hatáskörébe tartoznak. Elmondása szerint a megfigyelésről hozott döntés „nem foglalkozáshoz vagy politikai pártálláshoz kötött, a szolgálatoknak azt mérlegelve kell javaslatot tenniük, hogy veszélyben vannak-e a magyar nemzetbiztonsági érdekek, az alkotmányos rend megdöntése, fennáll-e a külföldi hírszerzés gyanúja”. „A titkosszolgálatok szigorú szakmai és nem politikai irányítás alatt működnek” – fogalmazott Varga Judit, aki cáfolta azt az értesülést, hogy korábban a Le Monde által készített interjúból töröltettek volna egy újságírók megfigyelésére vonatkozó kérdést és az arra adott válaszát. „Erről az állítólagos adatgyűjtésről semmilyen tudomással nem rendelkeztem és nem is rendelkezem” – reagált Szijjártó Péter. Közlése szerint hétfő reggel megkérdezte az általa felügyelt Információs Hivatal főigazgatóját, aki azt mondta, hogy ebben az ügyben semmifajta együttműködés nem volt az izraeli vagy más titkosszolgálatokkal. Szijjártó Péter hozzátette, hogy az Információs Hivatal nem használja a szóban forgó szoftvert és semmiféle megállapodást nem kötött erre vonatkozóan az NSO-val. „Kijelentem: 2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak. Kijelentésem a lefolytatott ellenőrzések eredményei alátámasztják. Konkrét kérdéseit kész vagyok az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága zárt ülésén megválaszolni” – reagált Pintér Sándor belügyminiszter. „Korábbi igazságügyi miniszteri munkám során a hatályos jogszabályokat mindenkor betartottam. Pegasus nevű kémprogramról nem volt és jelenleg sincs tudomásom” – tájékoztatta a 24.hu-t Trócsányi László volt igazságügyi miniszter.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke bejelentette, pártja írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz a megfigyelési-üggyel kapcsolatban. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként azt is kezdeményezi, hogy testülete a nemzetbiztonsági bizottsággal közösen hallgassa meg Orbán Viktort, Varga Juditot, valamint Pintér Sándort. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban reagált a megfigyelési-ügyre: „Az Orbán-kormány lehallgatási botrányában a hallgatás, a terelés, a mismásolás nem más, csakis a kormány beismerő vallomása. Az Orbán-kormány szégyent hoz az országra, bűzös diktatúrákkal került egy csoportba, a szabadság, a tisztesség és a becsület ellenfeleinek sorába.” – fogalmazott.

Stummer János összehívná a Nemzetbiztonsági bizottságot, de egyelőre a fideszes képviselőtársán múlik, hogy összeülnek-e. Ezért az ellenzéki pártok folyamatos nyomást gyakorolnak a kormányra, kérik a választók segítségét is. „Magyar Watergate-botránnyá kezd dagadni a megfigyelési botrány” – mondta a bizottság jobbikos elnöke. A Fidesz szerint nem indokolt a Nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása, Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket, működésük során mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el – közölte Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) azonnali magyarázatot vár az újságírók megfigyeléséről. Közlésükben felszólítják a magyar hatóságokat arra, hogy tisztázzák szerepüket a kémszoftver használatában. Varga Zoltán, a Centrál Médiacsoport tulajdonosa jogi lépéseket tehet a Pegasus megfigyelési botrány miatt – derül ki jogi képviselőjének közleményéből.

„Ha a hírek igazak, akkor ez teljesen elfogadhatatlan” – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a magyar megfigyelési ügyről. A bizottság egyik szóvivője bejelentette, az EB alapos vizsgálódást tervez, hogy meggyőződjön, igazak-e a nemzetközi sajtóban vasárnap este megjelent hírek arról, hogy a magyar kormány többek között újságírók telefonjait is feltörhette. „Nem elég az aggodalom… növekszik egy diktatúra az Európai Unióban. Ezt az ügyet az Európai Parlamentnek teljeskörűen ki kell vizsgálnia” – írta Guy Verhofstadt, volt belga miniszterelnök Twitter-bejegyzésében. Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa rendkívüli aggodalmát fejezte ki a kémprogramról szóló jelentésekkel kapcsolatban. Kiemelte, hogy az ehhez hasonló programok használata kizárólag súlyos bűncselekmények és biztonsági fenyegetések ügyében igazolható, más esetekben aránytalan intézkedésnek számít.

„A kormányzati sajtóirodának semmi köze ehhez a kérdéshez, és nem is tudunk semmilyen információval szolgálni az üggyel kapcsolatban” – reagált Ron Paz, az izraeli kormányzati sajtóosztály külügyi szekciójának vezetője a Magyar Hangnak, miután a lap rákérdezett a megfigyelési-ügyre. Az NSO közleményében úgy reagált: „A Forbidden Stories jelentése tele van téves feltételezésekkel és meg nem erősített elméletekkel, amelyek komoly kétségeket ébresztenek a források megbízhatóságával és érdekeivel kapcsolatban.” Hozzáteszik: „Valójában ezek az állítások annyira felháborítóak és távol állnak a valóságtól, hogy az NSO rágalmazási pert fontolgat.” Eközben egy neve elhallgatását kérő egykori NSO-alkalmazott a Washington Postnak azt mondta, hogy a magyar kormány is vásárolt a Pegasusból.
A nemzetközi megfigyelési botrány magyar száláról szóló Guardian-cikket az év sztorijának nevezte a Twitteren Edward Snowden. Az Oroszországban élő egykori hírszerző bejegyzése szerint „Magyarország a valaha látott legárulkodóbb választ adta a Pegasus-botrány kapcsán feltett kérdésekre.” Az Al Jazeera dokumentumokra hivatkozva már februárban arról számolt be, hogy a bangladesi hadsereg több száz mobiltelefon egyidejű megfigyelésére alkalmas izraeli berendezéseket vásárolt egy bangkoki székhelyű közvetítő segítségével, izraeli szakértők pedig a bangladesi katonai hírszerzés tisztjeit Magyarországon képezték ki.

mti.hu, telex.hu, 444.hu, alfahir.hu, atv.hu, blikk.hu, borsonline.hu […]