A családvédelmi akcióterv végrehajtásához új törvények szükségesek

Fotó: femina.hu

Már az előzetes hírek alapján nagy várakozás előzte meg a családvédelmi akcióterv bejelentését. Miniszterelnök úr évértékelőjében az akcióterv kereteit határozta meg, maga is utalt arra, hogy a részletes kidolgozás most következik. A bejelentés óta Novák Katalin államtitkár Asszonytól már értesülhettünk néhány olyan részletről, ami törvényi megerősítést igényel.

A Polgári Kisgazdák nagy reményeket fűznek az akcióterv megvalósulásához, de határozott álláspontunk, hogy az csak akkor lehet sikeres, ha nem egy szűk és jómódú középosztály számára ad esélyt, hanem hozzájárul társadalmunk szegényebb rétegeinél is a felemelkedéshez. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a rendkívüli nagyvonalú pénzügyi lehetőségek mellett, az egyik legnagyobb hangsúlyt a bölcsőde terv megvalósulása kapjon. Választ kell adni arra is, hogy az anyaság hangsúlyozása mellett, az apák szerepe és feladata nem kevésbé fontos. Most alakuló társadalmunk szilárd alapjait a családoknak kell megadni. A család pedig férj, feleség és gyermekek. Ezt az egységet semminek nem szabad megbontani, de még veszélyeztetni sem. A törvények megalkotásánál rendkívüli figyelemmel kell lennünk a családok, a társadalom egységére. (kpe)

Dömötör Csaba: Zajlik a családvédelmi akcióterv részleteinek kidolgozása / Novák Katalin: Az akciótervhez új törvények szükségesek

A családvédelmi akcióterv alapdöntései megszülettek, a kormánynak most jogi formába kell ezeket öntenie, ennek érdekében jelenleg is tart több minisztérium bevonásával a részletszabályok véglegesítése, egyes jogszabályokat pedig majd az Országgyűlésnek is el kell fogadnia – nyilatkozta Dömötör Csaba a közmédiának. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte: a cél, hogy egyes intézkedések július elsejével életbe lépjenek. Kifejtette: az eddigi bejelentések csak az intézkedések első hullámát jelentik, például a „falusi csokra” vonatkozó intézkedések csak ezután jönnek. Dömötör Csaba kiemelte: a kormány célja, hogy a gyereket nevelő családok vagy a gyerekvállaláson gondolkodók minden lehetséges támogatást megkapjanak, hozzátéve, ezért is költenek már kétszer annyit családtámogatásra, mint 2010-ben.

A családvédelmi akcióterv gyakorlatba ültetéséhez új kormányrendeletek, törvények szükségesek – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió reggeli adásában. Ismertette: a tavaszi időszakban igyekeznek a lehető legtöbb szükséges törvényt megszavazni, de így is várhatóan csak 2020 januárjáról lép életbe a legalább négygyerekes nők szja-mentessége és a nagyszülői gyed. Novák Katalin az M1 reggeli adásában arról beszélt: akár 40 millió forint támogatást is kaphat egy fiatal pár közös önálló életük megkezdésére segítségként az államtól a családvédelmi intézkedések nyomán. Novák Katalin a Magyar Nemzetnek interjút adott a családvédelmi akcióterv részleteiről, ebben kitért a falusi csokra is, hangsúlyozva, hogy az egyik legfontosabb kérdés az, miként lehet a falusi létformát vonzóvá tenni a fiatalok számára.

Sajtótájékoztatóján a Fidesz kommunikációs igazgatója azt hangoztatta: az ellenzék azért támadja a hétpontos családvédelmi akciótervet, mert bevándorláspártiak. Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: az ellenzék inkább a migrációra költené azokat a forrásokat, amelyet a kormány a magyar családok támogatására fordít.

A BBC World Service hétfő reggeli, 60 perces hírműsora is foglalkozott Orbán Viktor családpolitikai bejelentéseivel – írja a Mandiner. Megszólaltatták Sarah Harper professzort, az Oxford Institute of Population Ageing vezetőjét, aki szerint problémás ez a fajta családpolitika, mert a világ túlnépesedik, és bevándorlással is meg lehet oldani a gyerekszám megfelelő alakulását. A lap arról is ír, hogy az amerikai Catholic News Agency is összefoglalta a kormány hétvégén bejelentett családpolitikai intézkedéseit, összefoglalta azok lényegét, a magyar demográfiai adatokat, idézte Orbán Viktor mellett Novák Katalint is, és megjegyezte: „az intézkedések olyan időszakban látnak napvilágot, amikor egész Európa olyan alacsony születésszámokkal rendelkezik, amelyek a reprodukciós szint alatt vannak.” A 24.hu arról ír: egy laoszi napilap hosszú cikkben ismertette a magyar miniszterelnök hétvégén bejelentett családpolitikai akciótervét. MTI, 24.HU, MANDINER.HU, HIRTV.HU, NAPI.HU, MAGYAR NEMZET

Kásler Milós: 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a külföldi nyelvi kurzus

Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa – közölte az emberi erőforrások minisztere kedden budapesti sajtótájékoztatón. Kásler Miklós azt mondta: a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert. A nyelvoktatással foglalkozó szakemberek úgy látják, hogy a nyelvtanulás folyamán a 9. és 11. évfolyamon célszerű nyelvi környezetben gyakorlatot szerezni. Ez alapján született a kormány döntése a kétszer kéthetes kurzusról – tette hozzá Kásler Miklós.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta: a program részleteit még nem dolgozták ki, de pályázati rendszert terveznek, amelyben csoportos iskolai és egyéni pályázásra is lesz majd lehetőség. Közölte: az iskolai csoportok kiutazásánál szempont, hogy a diákokat családoknál szállásolják el, hogy minél több lehetőségük legyen idegen nyelven kommunikálni. Az államtitkár beszélt arról is: a program eredményességéhez az is szükséges, hogy „az itthon folyó nyelvi képzéseket tartalmilag, módszertanilag olyan helyzetbe hozzák, hogy a gyerekek kellő felkészültséggel tudják kihasználni a kétszer kéthetes kurzust”. MTI