A családvédelmi akcióterv négy pontja lép hatályba július 1-jén

fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A hétpontos családvédelmi akcióterv négy pontja: a babaváró támogatás, a csok kiterjesztése, a hitelelengedésre vonatkozó szabályozás, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása lép hatályba július 1-jén – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

A gyermeket vállaló családok ma jobban élnek, mint 2010-ben

A bölcsődefejlesztési program – a jelenlegi 50 ezer férőhely 70 ezerre bővítése – hosszabb távra szól, a nagyszülői gyed és a négygyermekes édesanyák szja-mentessége pedig január 1-jétől lesz elérhető – tájékoztatott, hozzátéve, hogy a kormány, ha lehetséges, már pénteken, de legkésőbb jövő kedden benyújtja a szükséges törvénymódosítási javaslatokat az Országgyűlésnek. Gulyás Gergely hangsúlyozta,

a kormány célja, hogy javuljanak a demográfiai folyamatok.

Míg a szocialista-liberális kormányok családellenes politikájának következményeként a demográfiai helyzet soha nem látott mélységbe zuhant, addig az Orbán-kormány a családtámogatási rendszer átalakítása mellett döntött, a fenntartása pedig stratégiai cél – mondta, kijelentve: a statisztikák azt igazolják vissza, hogy a gyermeket vállaló családok ma jobban élnek, mint 2010-ben.

A falusi csokkal kapcsolatban is döntött a kabinet – folytatta a miniszter -, és a korábban ismertetettnél kedvezőbben határozta meg a települési kört, így minden olyan kistelepülés, szám szerint 2373, részt vehet a programban, ahol csökkent a népesség (nem csak azok, ahol a népességcsökkenés az átlagosnál nagyobb mértékű). Az indokolatlan áremelkedések elkerülése érdekében arról is határoztak, hogy lakásvásárlásra a 10 millió forintos összeg legfeljebb fele fordítható, a másik fele pedig felújításra, bővítésre. Felső négyzetméterkorlát nincs – tette hozzá. Megerősítette:

a cél a falvak elnéptelenedésének elkerülése, a falusi életforma népszerűsítése.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

A szakképzési programot illetően közölte: sikeres volt a német modellt átvéve bevezetett rendszer, de további lépésekre van szükség. A vállalkozói érdekképviseletekkel egyetértésben alkottak tervet a szakképzés kibővítésére és megerősítésére, hogy minél több fiatal rendelkezzen egyszerre szakmával és érettségivel – magyarázta. Hozzátette: az osztrák rendszer számtalan elemét vettek át, és aki 14 évesen úgy dönt, hogy majd az érettségi mellett szakmát is szerez, az ösztöndíjra számíthat az államtól.

Magyarországon a munkavállalás felső határa ötmillió ember, jelenleg 4,5 millió munkavállaló felett vagyunk, de vendégmunkások tömegére nincs szükség – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a lakásvásárlási illeték mentességi határának felülvizsgálatát javasolta, Gulyás Gergely azt közölte: nincs kormánydöntés a kérdésben, de áttanulmányozzák majd a jegybank versenyképességi tervét. Hozzátette: az MNB és a Pénzügyminisztérium versenyképességi javaslatcsomagja kölcsönösen jó, de más-más időhorizontról szól.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Egy másik kérdésre arról is beszélt, ma nem fogadna nagy összegben jövő évi szja-csökkentésre.

A Magyar Posta vezetőinek fizetését firtató felvetésre a Miniszterelnökség vezetője azt felelte: a kormányfő utasítása alapján aki az állami szférában dolgozik, az minden juttatással együtt sem kaphat havi 5 millió forintnál többet.

Az Országos Széchényi Könyvtár esetleges költözését úgy kommentálta: először a Budavári Palota funkciójáról kell dönteni, és ha ebből következik valami a könyvtárra nézve, akkor arról beszámolnak majd, de nincs kormánydöntés a költözésről.

A Liszt Ferenc-repülőtérre érkező, illetve onnan felszálló gépek okozta zajszennyezéssel kapcsolatban a politikus úgy fogalmazott: a kormány szerint Tarlós István főpolgármester ebben az ügyben is sikerrel fog járni. Közölte: zajlanak az egyeztetések, hogy a környéken élőket ne zavarják a fel- és leszállások. Az is egy alternatíva, hogy éjfél és reggel 6 óra között teljes repülési tilalom vonatkozzon az utasszállító gépekre – jegyezte meg.

Azt is mondta ugyanakkor, hogy a legnagyobb bajok – így például a repülőtéri utasforgalom kiszolgálásának állapota – abból a politikai felelőtlenségből származnak, hogy a szocialisták eladták a repteret is.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Az amerikai harci gépek esetleges vásárlását firtató kérdésre Gulyás Gergely azt válaszolta: a szükséges kapacitások megvannak, a magyar légtér védelme a Gripenekkel maximálisan biztosított.

Az egri ellenzék közös polgármester-jelölésére úgy reagált: ami Egerben létrejött, az az elvtelenség és az önfeladás koalíciója. Hozzáfűzte, azok, akik korábban a legdurvább dolgokat mondták egymásról, most „egy elvtársi ölelésben lettek eggyé”.

Szintén kérdésre a miniszter minimálisnak nevezte annak az esélyét, hogy még az idén megnyíljon a Sorsok Háza. Akkor lesz Sorsok Háza, ha a kérdésben békét lehet teremteni – jelentette ki.

Az EP-választás legfontosabb témája a bevándorlás

A Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja és az is kíván maradni, miközben olyan pártok támadják, amelyek a bevándorlási kvótákat is megszavazták – jelentette ki Gulyás Gergely. A tárcavezető közölte: kizárólag olyan pártok támadják a Fideszt az EPP-n belül, amelyek a bevándorlási kvótákat is támogatták és megszavazták az Európai Parlamentben (EP); olyan pártok, amelyekben kormányfői felelősséget senki nem visel. Ugyanakkor ezek a pártok is fontos tagjai az EPP-nek, a pártcsaládnak sok tagja van, sokféle vélemény jelenik meg benne – jegyezte meg. Gulyás Gergely kiemelte: mindenkinek meghallgatják a véleményét, és arra törekednek, hogy egységes és erős EPP vegyen részt a májusi EP-választáson, és a választási eredmények alapján az EPP legerősebb tagpártja a Fidesz. Kérdésre elmondta: Manfred Weber levelet írt az EPP vezetőinek, abban nincs szó amerikai diplomákról a CEU vonatkozásában, és az, amit a frakcióvezető kér, megoldott, teljesült, lezárt ügy.

A miniszter hangsúlyozta: egyeztetnek a néppárti vezetőkkel, és világossá tették, hol vannak azok a pontok, amelyekben nem tudnak engedni, ilyen a bevándorlás elutasítása. Kijelentette: az álláspontok az elmúlt egy hétben közeledtek egymáshoz. Hangsúlyozta: a Fideszt több köti össze az EPP-vel, mint amennyi elválasztja. A Fidesz egy kereszténydemokrata pártcsaládba lépett be, és bár vannak csalódásai, a kereszténydemokrata politika leghatékonyabb képviseletére ma Európában még mindig az EPP-n belül van lehetőség – közölte.

A tárcavezető elmondta: az a cél, hogy az EP-választáson az EPP tagjaként méretessék meg magukat, és ez az EPP érdeke is. Ugyanakkor, ha a Fidesz nem lenne az EPP tagja, az nem okozna kárt a pártnak a népszerűség tekintetében – fogalmazott. Megjegyezte: az EPP-ben maradás melletti legfajsúlyosabb érv, hogy a CDU is a pártcsalád tagja. Közölte: a Fidesz továbbra is támogatja Manfred Webert, mert az lenne a legjobb, ha ő lenne az Európai Bizottság következő elnöke.

Úgy vélte, mindazonáltal valóban elhangzanak olyan nyilatkozatok, amelyek miatt joggal lehetne felvetni, hogy Magyarországnál kisebb országok kis pártjai miért gondolják, hogy beleszólhatnak a magyar belpolitikába és megmondhatják nekünk, mit tehetünk és mit nem.

Gulyás Gergely közölte: egyeztettek Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnökkel, Manfred Weberrel, viszont Marine Le Pen pártjával, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörüléssel (RN) nem. Hozzátette: „gondolatkísérletként” elmondható, hogy ha a Fidesz nem lenne az EPP tagja, a CDU/CSU-val akkor is jó kapcsolatokat kellene fenntartania, az AfD-vel (Alternatíva Németországnak ) azonban nem lenne lehetőség együttműködésre.

A miniszter arról is beszélt, hogy a 2019-es EP-választás legfontosabb témája a bevándorlás. Emlékeztetett: Manfred Weber is ezt mondta, vagyis „nem vagyunk egyedül azzal a véleménnyel”, hogy ez a téma kiemelt fontosságú Európa számára.

A kerítés megépítése óta a bevándorlók elkerülik Magyarországot

Úgy vélte, azért nem jönnek ide tömegek Afrikából és más térségekből, mert a magyar határvédelem visszatartja őket attól, hogy erre próbálkozzanak. A kerítés megépítése óta a bevándorlók elkerülik Magyarországot, és ha változna a magyar kormány politikája, Magyarország ugyanúgy célpontja lenne a migrációnak – tette hozzá.

A miniszter szerint Orbán Viktor kormányfő javaslata a schengeni övezet belügyminiszteri tanácsának létrehozásáról jó kezdeményezés, hiszen még a jelenlegi bizottság legnagyobb hívei sem állították soha, hogy a migráció ügyét jól kezelte volna a testület. Ahelyett, hogy Brüsszelben döntenének, érdemes lenne visszaadni a tagállamoknak ezt a kérdést, és a javasolt tanácsban ők lennének képviselve, ezért ha hatékony és jó megoldás kell, ez rendkívül fontos javaslat a migráció visszaszorítására – vélekedett.

Fotó: Árvai Károly/kormany.hu

Hollik István kormányszóvivő hozzátette: az Európai Bizottság nem őszinte a bevándorlás kérdésében és nem fedi fel a terveit. A bizottság az áttelepítési mechanizmusokat sikeresnek ítéli és folytatná, az illegális migrációt legálissá tenné, és úgy véli, a migrációra szüksége van Európának, vagyis a bizottság ösztönözni szándékozza a migrációt – magyarázta.

(MTI, kormany.hu)