A bértámogatási program már most több tízezer munkahely védelmét szolgálja

Fotó: 123rf

A munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt a könnyítéseknek köszönhetően egyre nő az érdeklődés – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Bodó Sándor elmondta, hogy eddig több mint 5400 vállalkozás nyújtott be kérelmet, közel 72 ezer munkavállalóra vonatkozóan.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár május 12-én kedden, az európai országok magyarországi nagyköveteinek bemutatott, angol nyelvű prezentációjából kiderül, hogy  a Gazdaságvédelmi Akcióterev keretében 400 milliárd forint jut munkahelyek védelmére, 235 milliárd forint szociális programokra, és  674 milliárd forint beruházások támogatására új munkahelyek létrehozása érdekében – írja a Quibit.

MTI, 444.HU

Varga Mihály: Több mint 300 milliárd forintnyi beruházást terveznek a magyar vállalatok

A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében – jelentette ki Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán szerda reggel közzétett videonyilatkozatában. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: számos magyar vállalat a járvány idején is fejlesztéseket tervez, ezt a kormány is támogatni kívánja, ezért a program idei keretét 25 milliárd forinttal 40 milliárd forintra emelik.   A koronavírus-járvány által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének – jelentette ki Varga Mihály.

MTI