A balatonfüredi polgári kisgazdák megemlékeznek a 75 esztendővel ezelőtt történt tragikus eseményekről

Lakatos Géza, a Magyar Királyi Honvédség vezérezredese, egykori magyar miniszterelnök. - A kép forrása. bibl.u-szeged.hu
  1. augusztus 29-én egy nagyszerű magyar ember került a miniszterelnöki székbe: Lakatos Géza magyar királyi honvéd vezérezredes.

Lakatos Géza első intézkedései voltak a Budapesten összezsúfolt zsidóság megmentése és a német megszállás után letartóztatott magyar politikusok kiszabadítása, közöttük számos kisgazda vezető, így Nagy Ferenc későbbi kisgazda miniszterelnök és Bajcsy-Zsilinszky Endre szabadlábra helyezése is.

Faraghó Gábor honvédvezérezredes vezetésével Teleki Géza geológus professzor, a tragikus sorsú Teleki Pál korábbi miniszterelnök fia és Szentíványi Domokos diplomata Moszkvába utazott. Megkezdődtek, és 1944. október 11-én sikeresen be is fejeződtek a Magyar Királyság és a Szovjetunió közötti fegyverszüneti – és nem „fegyverletételi” (!) tárgyalások. Ez idő alatt Lakatos Géza és Kormánya nagy körültekintéssel készítette elő azt, hogy Horthy Miklós kormányzó bejelenthesse ennek a szörnyű, nemzetpusztító és teljesen értelmetlen háborúnak a befejezését. Sajnos bőven akadtak nemzetárulók is. A szélső-jobboldali ellenzék megbuktatta a végtelenül tisztességes és észszerű törekvéseket. Csatay (Tuczentaller) Lajos honvédelmi minisztert a feleségével együtt az öngyilkosságba hajszolták. Számos kiváló magyar politikus ismét börtönbe került, és megkezdődött Magyarország történelmének egyik legsötétebb és legpusztítóbb diktatúrája, a nyilas rémuralom, ami kizárólag csak egy esztelen és idegen hatalom, a Német Birodalom érdekeit szolgálta.

A balatonfüredi Polgári Kisgazdák kegyelettel emlékeznek a 75 esztendővel ezelőtt, 1944. december 24-én, Sopronkőhidán aljas módon meggyilkolt Bajcsy-Zsilinszky Endrére, Kiss János altábornagyra, az Osztrák Császári Vaskoronarend lovagjára, Dr. Tarcsay Vilmos vezérkari századosra, közgazdaság-tudományi doktorra és többi, a Hazáért súlyos áldozatot vállaló nemzeti hősünkre. (Dr. Paál Sándor, KPE Balatonfüred)