![Paál S](https://www.kpe.hu/wp-content/uploads/2023/03/Paal-S.jpg)
aggodalommal hallgatták a háborús híreket is
A balatonfüredi koszorúzási ünnepség után kellemes környezetben kötetlen beszélgetésre került sor, ahol vendégünk volt Gubicza Ferenc a Balatonfüred Városért Közalapítvány elnöke is.
Gondolatok fogalmazódtak meg, amit most közreadok.
A javaslatok szerint a Polgári Kisgazdáknak az alábbi gondolatokat érdemes megírni megfontolás céljából az országgyűlési képviselőkhöz:
1) Ferenc pápa közelgő budapesti látogatása alkalmából érdemes lenne megfontolni egy államközi megállapodás megalkotását Magyarország és Vatikán Állam között, ami szerint a két állam létrehozna egy Nemzetközi Békeszövetséget.
2) Az államközi megállapodás neve: „A Vatikán Állam és a Magyar Állam megállapodása a Nemzetközi Békeszövetség létrehozásáról” lehetne.
3) Az államközi megállapodás szövege az alábbi tartalom szerint lehetne:
a) A megállapodó felek közös akarattal egy Nemzetközi Béke-szövetséget hoznak létre.
b) A megállapodó felek a Nemzetközi Béke-szövetség élére a Vatikán Állam államfőjét kérik fel, aki a megállapodás aláírásakor Ferenc pápa.
c) A Nemzetközi Béke-szövetség szélesre tárja a kapuit a világbékét fontosnak tartó országok előtt.
d) A Nemzetközi Békeszövetség adminisztratív költségeit annak létrehozásakor a Magyar Állam, később a csatlakozó országok Magyarországgal közösen a GDP-jük arányában, – de a költségekkel mindenképpen takarékosan – viselik.
e) A Nemzetközi Béke-szövetséghez a csatlakozó országokon kívül csatlakozhatnak még etnikai és nemzeti kisebbségi csoportok, továbbá magánszemélyek is, akik önkéntes adományokkal segíthetik a reményeink szerint világméretűvé fejlődő Szövetséget.
Indokolás: a balatonfüredi Polgári Kisgazdáknak az a meggyőződése, hogy a Föld lakosságának meghatározó többsége NEM támogatja, hanem kifejezetten ellenzi azt, hogy a teljesen értelmetlen, Oroszország és Ukrajna között zajló háború világméretű atom-háborúvá fejlődjön, és garantáltan elpusztítsa a földi életet. Ehhez javasolt összegyűjteni a jóakaratú emberek sokaságát és erejét, akár a kifejezetten önvédelmi célú katonai erejét is, az egész Földön.
Gloria in excelsis Deo, et pax in terra hominibus bonae voluntatis. – Dicsőség Istennek a mennyben, és békesség a jóakaratú embereknek itt a Földön.
Dr. Paál Sándor Balatonfüredről
(Forrás és fotó: Paál S.)