801 éve, 1222. április 24-én, Szent György napján, hirdette ki II. András királyunk Székesfehérváron az Aranybullát. Tavaly óta az évfordulón ünnepeljük az Aranybulla Napját.
A magyar jogfejlődés önálló remekének, vagy inkább a Jeruzsálemi Királyság szellemi kisugárzásának kell tekinteni az európai kontinens legősibb alkotmányaként említhető Aranybullát? Esetleg e két tényező együttes hatására született meg 801 évvel ezelőtt, 1222. április 24-én a rendi jogok alapjának is tekinthető okmány, amely századokon keresztül meghatározta a király és a nemesség jogait és kötelességeit?
Nem csak a nemesség jogait és kötelességeit, de az uralkodói hatalom korlátait is írásba foglalta a II. András királyhoz köthető Aranybulla, amely kibocsájtását követően rögvest a magyar jogtörténelem szilárd oszlopává és századokon átívelő alappillérévé vált.
A hagyomány szerint a nagy király az 1222-es országgyűlés alkalmával a székesfehérvári Csúcsos hegyen április 24-én hirdette ki a rendi jogok alapjának is tekinthető okmányt. A későbbi korok törvényei rendre belőle táplálkoztak, szelleme pedig az egész magyar társadalomra hatással volt. Nevét a rajta függő hitelesítő királyi pecsétről, az aranybulláról kapta
Ennek az előlapján a király, II. András trónon ülő alakja látható.
Jobb kezében liliomos végű jogart, baljában keresztes országalmát tart. Az uralkodó liliom mintájú, nyitott koronát visel, mellette kétoldalt az univerzum szimbólumai, vagyis a nap és a hold. A pecsét hátlapján látható címer először Imre király 1202-es aranypecsétjén jelent meg, ám feltételezhető, hogy azt III. Bélától örökölte. A hétszer vágott pajzs azóta is ott van Magyarország címerében. A hátlapon a következő körirat szerepel: „II. András, III. Béla király fiának pecsétje.”
Az aranybulla szövege a kevésbé fontos cikkek kihagyásával a következő:
„A Szentháromság és oszolhatatlan egység nevében. Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát- és Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia örökös királya. Mivel mind országunk nemeseinek, mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely királyok hatalma által, kik néha haragjukban bosszút állottak, néha gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink fenségünk és elődeink füleit gyakorta ízben verdesték kérelmeikkel és folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk mind nékik, mind országunk egyéb embereinek a szent királytól megadott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó egyéb dolgokat is üdvösen rendelünk, eképpen: Rendeljük, hogy évenként a szent király ünnepét, hacsak némi súlyos foglalkozás vagy betegség által nem akadályoztatunk, Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha mi jelen nem lehetünk, a nádor kétségkívül ott leszen helyettünk, s képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök szerint, szabadon oda gyülekezzenek”.
Az Aranybulla szövegében II. András király leszögezi továbbá:
„Akarjuk azt is, hogy sem mi, sem utódaink bármi időben le ne tartóztassák s el ne nyomják a nemeseket valamely hatalmasnak kedvéért, hanem ha előbb megidéztették és törvény rendje szerint elmarasztaltattak. (…) Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek örökségén. (…) Ha a király sereget akar vinni az országon kívül, a nemesek ne tartozzanak vele menni, hanemha az ő pénzéért. Ellenben, ha sereg jönne az országra, mindnyájan tartozzanak menni. (…) Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek. (…) Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk. (…) E négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbíráját és a királyné asszonyét kivéve senki két tisztet ne viseljen. (…) Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen, mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellent állhassanak és ellentmondhassanak mind örökké.”
A középkorban az okleveleket pecséttel hitelesítették. Tágabb értelemben az aranybulla azt az aranyból készült pecsétet jelenti, mellyel a magyar királyok III. Bélától kezdődően megerősítették és hitelesítették a fontosabb okmányaikat. Több aranybulla is született, de ezek közül csak egyet, a II. András által 1222 április 24-én kiadottat írjuk nagybetűvel, Aranybullának.
Máig nem tudjuk pontosan, hogy mik voltak az Aranybulla előzményei. Korábban a történészek úgy gondolták, hogy a királyi – mai szóhasználatban úgy mondanánk, hogy állami – tulajdonban lévő birtokok és tisztségek széles körű adományozása, illetve azoknak az uralkodó felesége, Gertrúd révén német, tehát külföldi, idegen tulajdonba kerülése elégedetlenségi hullámot keltett, amelyre még rátett egy lapáttal II. András költséges külföldi hadakozása, s e két eredő végül 1222-ben palotaforradalomhoz vezetett. Az ellenállók kikényszerítették a királytól, hogy törvénybe iktassa a követeléseiket.
A legújabb kutatások azonban cáfolják ezt a tézist. Ma már világosan látszik: az uralkodónak eltökélt szándéka volt, hogy átszervezi az ispánságok jogait és kötelességeit. Az Aranybulla kiadásának a mozgatórugója ebből a nézőpontból tehát elsősorban nem a lázongók követeléseinek teljesítése, hanem a király nagyon is megfontolt, saját érdekeinek megvalósítása volt. Ezt támasztja alá az is, hogy az oklevél szinte minden cikkelye az uralkodó javát szolgálta. Ezért valószínűsíthető, hogy a dokumentumot II. András önszántából és nem politikai kényszer hatására adta ki.
Valószínű az is, hogy az Aranybulla, az angliai Magna Carta és az aragóniai szabadságlevél egymástól függetlenül, de mégis egyazon forrásból merített ihletet. Ennek köszönhető e három, egymástól távoli ország hasonló alkotmányos fejlődése is.
Mindnenesetre a feltételezést nagymértékben alátámasztja, hogy a kor Európájának hűbéri szervezete és egyenlőséget nem tűrő, szigorú hierarchiája kizárta az ellenállás jogához hasonló jogelv létrejöttének lehetőségét. A keresztesek által alapított Jeruzsálemi Királyságban azonban mindez működött. Ott a nemesek sokkal nagyobb befolyásra tehettek szert, mint Európában, hiszen a folyamatos hadviselés miatt az uralkodó jobban rájuk volt szorulva.
A főnemesek gyülekezete, a Haute Cour hamar teljeskörű szuverenitásra tett szert, ami azt jelentette, hogy a király a törvényjavaslatait köteles volt a testület elé terjeszteni. Ráadásul földbirtokot is csak a Haute Cour hozzájárulásával adományozhatott.
Márpedig ezek a nemesi jogok az Aranybullában is megtalálhatók.
De az ellenállás joga is a jeruzsálemi nemesség kiváltságai közé tartozott, amely az Aranybulla egyik sarkalatos pontja. Általánosságban véve elmondható, hogy az Aranybullában lefektetett elvek nagy mértékben hasonlítanak a jeruzsálemi assizákban foglalt szabályokhoz, amiket pedig II. András minden bizonnyal megismerhetett az 1217-ben indított szentföldi keresztes háborúja során.
A hadjáratra amúgy a magyar főurak színe-virága is elkísérte, akik sok időt töltöttek a Jeruzsálemi Királyság nemeseivel. A Szentföldre utazó magyar főurak között volt például Ugron királyi kancellár és kalocsai érsek, valamint Tamás egri püspök, akik az Aranybulla aláírói között is szerepelnek.
Az Aranybulla napja
Az Aranybulla monumentális emlékműve Székesfehérváron áll, azon a helyen, ahol a hagyomány szerint egykor kihirdették. Az Alkotmánybíróság tagjainak nyakában hivataluk jelképeként az Aranybulla pecsétjének másolata függ.
Az Országgyűlés törvényben örökítette meg az Aranybulla jelentőségét, s mivel a történeti hagyomány szerint az uralkodó 1222-ben Szent György napján, azaz április 24-én adta ki, ezért az Országgyűlés ezt a napot nyilvánította az Aranybulla napjává.
A törvény az Aranybullát az európai és a magyar alkotmányos jogfejlődés kiemelkedő dokumentumának nevezi, amelynek eszmeisége bizonyos vonatkozásaiban a modern kori demokrácia eszmetörténeti előzményének tekinthető.
Forrás: hirado.hu
