5 millió 999 ezer a beoltott, 21 060 az új fertőzött, elhunyt 304 beteg

koronavírus.gov.hu

A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 999 516 fő, közülük 5 774 158 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 594 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három napban 21 060 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 960 844 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 304 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 32 171 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 825 775 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 102 898 főre emelkedett. 5286 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 519-en vannak lélegeztetőgépen. Mindenkinek ajánlott a megerősítő harmadik oltás felvétele, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását, mert a védőoltás után kialakuló védettség – minden vakcina esetében – néhány hónap elteltével gyengül.

A járvány negyedik hullámának felszálló ágában vagyunk, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérjük őket, hogy vegyék fel mielőbb az oltást. A beoltottak kevesebb, mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében  november 22-28. között oltási akcióhetet szerveznek a kórházi oltópontokon, azon a héten az oltatlanoknak akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet oltásra menni. Ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasoljuk akár az első, akár az elmaradt második vagy a harmadik oltásukat akarják felvenni.

További részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kormany-oltasi-akciohetet-indit-korhazi-oltopontokon

koronavirus.gov.hu