4,84 millió tonna őszi búza termett az idén

Fotó Kovács Zoltán

Befejeződött az őszi búza aratása, csaknem 950 ezer hektárról 4,84 millió tonnát arattak le Magyarországon – közölte az agrárminiszter csütörtökön Csornán, a Magyarok kenyere program Győr-Moson-Sopron megyei gyűjtőnapján.

Nagy István hangsúlyozta, hogy biztosított az ország ellátása, ez a mennyiség húszmillió embernek is elegendő.

Közölte, az országos termésátlag hektáronként 5093 kilogramm, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 5320 kilogramm. Az étkezési és a malmi búza országos aránya 50-50 százalék, a megyében 60-40 százalék.

A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt az idei termésmennyiség 7,5 százalékkal marad el a tavalyitól, a hektáronkénti hozam 6,4 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve.

Kedvező ugyanakkor a termelőknek, hogy magasak az exportárak, amelyek ellensúlyozzák a terméskiesést. Az idei termésből is több mint kétmillió tonnát exportálhat Magyarország – tette hozzá.

(MTI, kormany.hu)