41 milliárd forintból bővíti győri központját az Audi

hirado.hu

Az Audi 41 milliárd forintból bővíti Győrben a járműgyártási infrastruktúráját, motorfejlesztési központját és az elektromos meghajtásokat gyártó egységét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter tegnap, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány 6,4 milliárd forinttal támogatja a 250 munkahelyet teremtő beruházást. Várakozása szerint az Audi beruházása új termelési és kiviteli rekordokhoz is hozzájárulhat, az autóipar pedig idén is új csúcsot dönthet, hiszen a termelési értéke 12 százalékkal nőtt az első 5 hónapban.

Szijjártó Péter az elektromobilitásra kitérve kifejtette, hogy az új technológiák jelentőségét a gazdasági tényezők mellett a politikai folyamatok is növelik. A miniszter úgy látja, hogy a fenntarthatóság még sosem volt ilyen meghatározó az európai gondolkodásban, a környezetvédelmi megközelítés pedig nemzetközi szinten is új versenyhelyzeteket alakított ki.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a karbonsemlegesség 2050-re csak akkor vállalható, ha látszanak az ehhez szükséges fejlesztések pénzügyi eszközei is. Magyarország az észszerűség oldalán állva egyszerre tartja fontosnak a Föld jövőjét és Európa versenyképességét, ezért olyan gazdaságpolitikát támogat uniós szinten, amely sem a környezetet, sem a kontinens iparát nem teszi tönkre – közölte a tárcavezető.
MTI