400 millió ember számára elegendő élelmiszert vesztünk az ukrán háborúval

Fotó Getty Images

Odessza, a világ élelmiszer-kereskedelmének jelentős részét bonyolító kikötő a háború miatt nem képes tovább működni: a szakemberek új perspektívába helyezik az élelmiszerválságot.

Ukrajna a világ legnagyobb exportőre napraforgó-étolaj terén, búza és kukorica kivitelében pedig a negyedik legnagyobb szereplő a világpiacon. David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának igazgatója szerint a búzamennyiségnek, melyre nekik szükségük van, a fele származik Ukrajnából békeidőben – írja az Infostart.

„Ukrajna a világ kenyérkosara. Elég élelmiszert termesztenek ahhoz, hogy 400 millió embert etessenek. Nos, ennek vége. Látjuk, hogy az üzemanyagárak, az élelmiszerárak és a szállítási költségek megugrottak. Ez máris pusztítást okoz a legszegényebbek legszegényebbjei számára a világon. De ez nem csak a legszegényebbeket fogja érinteni, hanem mindenkit” – fogalmazott a CBS News cikke szerint.

Éveken át nyögjük majd ezt a válságot

Arif Husein, a program közgazdásza szerint a háború hatásait éveken át érezhetjük majd világszerte. „A mostani az az időszak, amikor a gazdáknak kukoricát kellene vetniük, de nem teszik. Miért nem teszik? Mert a gazdák is katonák. Miért? Mert nincs elég gázolaj. Vagy nézzük a búzát. Rovarirtó szerekre van szükség, műtrágya kellene, de ugyanazok a problémák. Nincs munkaerő, nincs üzemanyag, nincs gép. Becsléseink szerint a búzamennyiség 30-50 százaléka lesz betakarítva. Ez hatással lenne a világra? A pokolba is, igen, ez hatással lesz a világra” – mondta.

Újra kellene nyitni a kikötőket

David Beasley szerint el kellene érni, hogy a kikötőket megnyissák és meg is védjék, hogy az élelmiszer ki tudjon jutni az országból, illetve be is lehessen vinni oda.

„Ez humanitárius szükséglet, a világ azt követeli, hogy nyissák meg ezeket a kikötőket” – mondta.

Az ukrán éhezőkhöz is el kellene jutniuk

Beasley azt is elmondta, hogy a költségvetéséből 10 milliárd dollár hiányzik világszerte az üzemanyag, az élelmiszer és a szállítás növekvő költségei miatt. Ma az Élelmezési Világprogram 81 országban több mint 145 millió ember élelmezését tervezi idén.

„Már több mint 8 millió ember adagját csökkentettük 50 százalékra. Képzelje el, hogy azt kell mondania a gyermekének: csak a felét tudom adni annak, amire az egészséges táplálkozáshoz szükséged van!” – fogalmazott Beasley. Az Élelmezési Világprogram igazgatója saját elmondása szerint mindent megtesz, hogy az orosz felet rábírja arra: engedje be őket a háborús területekre, hogy segélyt juttathassanak, de nem sikerült előrelépést elérni az ügyben.

Forrás: agrotrend.hu / Infostart