2023-ig maradhat a túlórapénz az egyenruhásoknak

Fotó MTI

A Polgári Kisgazdák álláspontja a rendvédelmi szervezethez tartozók esetében kezdetektől fogva az volt, hogy a biztonság és rend fenntartásához elkötelezett és képzett szolgálatot tevők szükségesek. Az nem járható út, ha a rendvédelmi szervhez tartozók jónéhány tagja kevesebbet keres, mint egy multicégnél dolgozó pénztáros vagy hasonló beosztású személy. Nem a pénztáros keres sokat, de a rendőr keveset. a jövedelmet nem csökkenteni, inkább növelni szükséges. (kpe.hu)

Úgy tűnik, a Fidesz kénytelen lesz engedni a rendőrök és más egyenruhások túlóra-szabályozásával kapcsolatban – írja a Népszava, hozzátéve, hogy erre utal legalábbis, hogy a honvédelmi és rendvédelmi bizottság mai ülésén – a szocialista Harangozó Tamás javaslatával azonos tartalmú – előterjesztést tárgyalnak majd, amely lehetővé tenné: a túlmunkát pénzzel és szabadnappal is meg lehet majd váltani. A lap rámutat: a díjazás a szokásos bér alapján történne, kivéve vasárnap és ünnepnapon, ezekben az esetekben ugyanis dupla bér járna. Ha a javaslatot megszavazzák, akkor 2023-ig maradhat a túlórapénz az egyenruhásoknak. Ez az ügy is azt mutatja, hogy a rendszer a jelenlegi létszámmal és fizetésekkel egyszerűen nem fenntartható – kommentálta a várható döntést a Népszavának az MSZP-s politikus. NÉPSZAVA