2018. március hónapban két és fél százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak

Fotó: orientpress.hu

Az előző esztendő azonos időszakához képest az emelkedés a növényi termékek árának 2, 6 és az élő állatok és állati termékek árának 2, 2 százalékos növekedéséből tevődik össze – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A gabonafélék ára 10,2 százalékkal emelkedett egy év alatt márciusra, a februári 18,1 százalékos drágulást követően. A búza ára a februári 10,8 százalék után márciusban 3,6 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, a kukorica márciusban 15,4, februárban még 26,3 százalékkal volt drágább. A burgonya felvásárlási ára 18,9 százalékot esett. A zöldségfélék 7,4 százalékkal voltak olcsóbbak, mint tavaly márciusban.

A paradicsom 15,7 százalékkal kerül kevesebbe, az uborka 19,9 százalékkal, a fejes saláta 17,6 százalékkal olcsóbb, a vöröshagyma viszont 15,4, a sárgarépa 4,8 százalékkal drágult. A gyümölcsök drágulása a februári 28,9 százalékosról 31,3 százalékra emelkedett. Az élő állatok termelőiár-szintje alig változott, mindössze 0,3 százalékkal emelkedett. A vágómarha ára azonban 16,9 százalékkal, a juhé 21,8 százalékkal magasabb volt, mint tavaly márciusban, a sertések ára viszont 3,2 százalékkal csökkent a januári felvásárlási mélypont után, amikor kilogrammonként 342 forintba került, márciusban kilogrammonként 376 forint volt.

A baromfi átlagosan 0,8 százalékkal, ezen belül a liba 7,9, a pulyka 3,7 százalékkal lett olcsóbb, a tyúkfélék ára 1,6 százalékkal emelkedett. Az állati termékek ára 6,2 százalékkal lett magasabb, ezen belül a tej 3,2, a tojás 17,2 százalékkal emelkedett – közölte a KSH. Idén január-márciusban az előző év azonos időszakához képest a mezőgazdasági termelői árak 1,3 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek ára 0,9 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 1,9 százalékkal emelkedett.

Az első negyedévben a mezőgazdasági ráfordítások árszintje 2,0 százalékkal emelkedett éves összevetésben, ezen belül az épület-beruházások költsége 8,3, a gépvásárlásoké 5,8 százalékkal emelkedett. A takarmányok ára 2,4, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 4,3, a keveréktakarmányoké 1,0 százalékkal nőtt. A műtrágyaárak 1,6 százalékkal voltak magasabbak, és annak ellenére, hogy az elmúlt félévben folyamatosan emelkedtek, a 2015. évi árszinttől még mindig jelentősen elmaradtak közölte a KSH. (Forrás: agroforum.hu)