12 milliárd forintos támogatás az ökológiai gazdálkodásra

Fotó: ÖMKi

Bejelentették az új ökotámogatást és megalakult az első fenntartható méhészeti szövetkezet.

Augusztus 26-án tartották a „Talajtól a Tányérig” című bio kampányzáró rendezvényét, a Nagy Lecsót. A családi rendezvénnyel párhuzamosan zajlott az ÖMKi on-farm méhészeti ágazatának szövetkezet-alapító ülése. Az események fővédnöke, Dr. Nagy István agrárminiszter személyesen köszöntötte a több mint 50 méhészt, aki úgy döntött, összefogásban képzeli el a jövőt – olvasható Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) oldalán.

Az agrárminiszter bejelentette Nagy Lecsó résztvevőinek, hogy

idén ősszel újra megnyílik a Vidékfejlesztési Program ökológiai gazdálkodás pályázata, amelyen összesen 12 milliárd forintos keretre pályázhatnak a gazdálkodók.

– Most először adódik arra lehetőség, hogy egyazon támogatási időszakon belül többször is megpályázhatják a termelők az ökológiai gazdálkodási támogatást. Az ÖMKi ezt évek óta szorgalmazza, és örömmel tölt el bennünket, hogy sikerült megvalósítani! Bízunk benne, hogy ez a lehetőség tovább segíti a termelőket abban, hogy átálljanak biogazdálkodásra – mondta Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.

Az ÖMKi márciusban indította el a „Talajtól a Tányérig” kommunikációs kampányát, amelynek célja a biogazdálkodás és a bioélelmiszer-fogyasztás népszerűsítése.

A kampány hitelesen, szakmai alapokon, ugyanakkor érthetően mutatja be a hazai fenntartható élelmiszer-termelést, kiemelve a biogazdákat és az ökológiai innovációt.

A Nagy Lecsó zárórendezvény ráirányította a figyelmet az ökológiai gazdálkodás sokszínűségére, lehetőségeire, és arra, hogy mindennap tehetünk valamit a jobb jövőért.

(agrotrend.hu / ÖMKi)