1 milliárdos aranyeső jégeső helyett

Fotó: Shutterstock

Jó hír érkezett a közelmúltban azoknak a gazdaságoknak, amelyek növénybiztosítást kötnek természeti káresemények ellen. A Vidékfejlesztési Alap (EMVA) ugyanis 4 Mrd Ft támogatási keretösszegről 5 Mrd Ft-ra emelte a kiosztható forrást, nem mellesleg a 2018-as gazdasági évre visszamenőleges hatállyal.

Az Agrisk agrárbiztosítási portállal végignéztük, hogy milyen pozitív hatásai lehetnek ennek a változtatásnak a növénybiztosítási piacra.

A korábbi évek tendenciájának megfelelően tovább nőtt a növénybiztosítás iránt érdeklődők száma az idei évben is. Ezt a bővülést a biztosítást kötők már korábban bekalkulálták és az „A” csomagos, tehát minden kockázatra kiterjedő biztosítási konstrukciókból visszatértek az egy-két esetleg 3 féle káreseményre szóló verziókhoz. Ennek az a magyarázata, hogy nem érte már meg a drágább és magasabb szolgáltatású csomagokat megkötni, mert várható volt az állami támogatás mértékének a tavalyi 49 %-ról 41,25 %-ra történő csökkenése. Ez egyébként az államilag garantált minimum. Ez azt eredményezte, hogy az idén kb. 0,7 Mrd Ft-tal csökkent az „A” csomag biztosítások állománya.

Így az augusztus közepén közzétett támogatási felhívás folyományaként érkező pénz aranyesőként záporozik azokra a termelőkre, akik vállalták ezt a biztosítási formát, de valószínűleg kedvező kihatása lesz az egyéb konstrukciókra is. Várható ugyanis, hogy a 65 %-os maximális mérték közelébe emelkedik a támogatás, vagyis a biztosítás 2/3-át megközelítőleg az állam fizeti ki, legalábbis a csomagbiztosításokra.

Ez kedvezően hat majd a biztosítási kedvre, de felhívnám a figyelmet, hogy számos fontos részlet és további lehetőség bújik meg ezekben a konstrukciókban, amihez az Agrisk Partner Kártya igénylésével mindenki ingyen hozzájuthat.

(agrisk.hu, agroinform.hu, Surmann Árpád Agrisk.hu és Karszemle.hu portálvezető és agrárbiztosítási szakértő)