Harmincnégy éves korában, szerda hajnalban elhunyt Ocskay Gábor válogatott jégkorongozó - közölte édesapja, id. Ocskay Gábor, a székesfehérvári klub ügyvezetője.
A veszprémi késeléses bűncselekmény két gyanúsítottját az osztrák rendőrök a múlt éjszaka őrizetbe vették, egy férfi még szökésben van, de a tanúvallomások alapján jóval több gyanúsítottal számol a rendőrség - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője hétfőn.
Erdő Péter bíboros szentmisét mutatott be a Megváltó születésének ünnepén, december 25-én az esztergomi bazilikában. Az alábbiakban Magyarország prímásának szentbeszédét adjuk közre.
A legtöbb katolikus országban életbe lépett a XIII. Gergely pápa által elrendelt és róla elnevezett gregoriánus naptárreform, amely szerint 1582. október 4-ét közvetlenül 1582. október 15-e követte.
Közeledik az országgyűlési képviselőválasztás ma még bizonytalan időpontja, máris megjelennek a próbálkozók, a kísérletezők, és persze a szélhámosok is.
Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon és Észtországban számíthatnak legkevésbé arra az emberek, hogy ötvenéves koruk után még hosszú ideig élnek majd egészségesen.
Egy veszprémi szórakozóhelyen vasárnap hajnalban megkéselték Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának román származású játékosát, aki a kórházba szállítást követően meghalt.
Kötelező lesz az autósoknak a zebránál megállni, ha a gyalogos jelzi áthaladási szándékát az úton; egyebek mellett ez a KRESZ-módosítási javaslat szerepelt a közlekedési kerekasztal ülésén.
Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében azt a férfit, aki a 2006. október 23-ai tüntetésen beindította a Városháza parkban kiállított régi harckocsit és azzal közlekedett.
A hajléktalan kétséget kizáróan jogosulttá válik egészségügyi ellátásra a településnevet feltüntető lakcímkártya bemutatásával - közölte az országgyűlési biztos hivatal.
A szabadkőművesek létét mindig sok rejtély lengte körül. Most Sumonyi Zoltán fedi fel újra a titkokat a Magyar szabadkőművesek és rotaryánusok című könyvében.
Kiszögelték Luther Márton hitújító 1517-ben közzétett 95 pontját a Magyarországi Evangélikus Egyház északi egyházkerülete székházának kapujára a reformáció hónapja alkalmából hétfőn Budapesten.
Rudolf Péter színész-rendező olyan szakaszhoz érkezett az életében, amikor választania kell. "Itt az idő, hogy válasszak, tele vagyok ötletekkel s tervekkel, úgy érzem, hogy most tudom kiélni igazán a művészi kreativitásomat" - mondta a színész az MNO-nak.