Kisgazdák egységben
2010-07-26 14:29
Köszönettel vettük, hogy az Észak-Magyarország hétfői számában helyi tudósítással számolt be a KPE-KPSZ mezőcsáti megyei gyűlésről. A rendezvényen később további érdemi események történtek, amelyekről szeretnék beszámolni. Medve István megyei elnök és a tagság beszámolója alapján a következőket fogadták el:
Készülve az önkormányzati választásokra elfogadták az együttműködési megállapodást a MAGOSZ-szal valamint a fiatal gazdálkodók alakuló szervezetének szervezőjével, együtt kívánnak működni a megye, a vidék felzárkóztatásában, s mindenben, s mindenben együttműködni a Fidesszel.
Mindent meg kell tenni a vidéki mezőgazdasági termelők érdekében. A termést az vigye haza, aki megtermelte A Búza téri piac áldatlan helyzetének sürgős megoldása. Megoldást kell keresni az őstermelők piacon való árujuk eladásának feltételeinek megteremtésével.
A vidék helyzetének megoldása, a több mezőgazdasági termék piacra jutása olcsóbbá teheti a piacot is és az a városi vásárlóknak is nagyon fontos (főleg a kispénzűeknek). Visszavinni a fiatalokat a mezőgazdasági vidékre, megfelelő feltételeket teremtve nekik. Így több munkahely szabadulna fel a városban és több városi munkanélküli juthatna munkához.
A gyűlésen részt vett dr. Domján László, Mezőcsát polgármestere, alpolgármestere, a Fidesz helyi elnöke, és később megjelent dr. Mengyi Roland, a 12-es választókerület képviselője. A jól sikerült nagygyűlés az együttműködés szorosabbra fűzését támogató határozat egyöntetű elfogadásával ért véget. Végezetül kötetlen beszélgetés formájában birkapaprikás elfogyasztásával fejeződött be.
Medve István
A KPE-KPSZ megyei elnöke
(Észak-Magyarország 2010. 07. 25.)
|