Alkotmányt sértett az előző agrártárca, a sajtó meg feledékeny
2010-07-19 07:48
Kormány közeli lapban jelent meg hírként és véleményként is a fenti címmel egy újságcikk. Az újság hírt ad arról, hogy az alkotmánybíróság megsemmisítette az előző kormány által elfogadott törvényt, az úgy nevezett egységes mezőgazdasági támogatási rendszerről (SPS).
Megállapítja az újság, hogy az SPS bevezetéséről szóló törvényt az Országgyűlés 2008. októberében fogadta el. Az összevont gazdaságtámogatási rendszerben a támogatási jogosultság és a termelés elválik egymástól, a támogatás összegét egy pillanatnyi támogatási állapot, a 2006-os évnek megfelelő szinthez kötötték. Azt is megállapítja az újság, hogy a Magosz már a törvény elfogadásakor rámutatott az SPS rendszer fogyatékosságaira. Sajnálatos, hogy mint általában most is megfeledkezik a kormány közelinek mondott újság arról, hogy mi a Fidesz szövetségben működő kisgazdák tevőlegesen, az FVM előtti tiltakozásunkkal, a közvélemény mozgósításával mindenki mást megelőzően szólaltunk meg azért a mint egy 1,5 milliónyi elszegényedett magyar emberért, akiket az SPS rendszer igazán károsan érintett volna. Sebaj kisgazda barátaink, ha azért szükség van rá, és valami rosszat tapasztalunk most is és később is szólni fogunk. Ha nem a sajtóban, akkor honlapunkon, de főként a fórumokon. Az újságok meg írnak, amit írnak.
|