Kétmillió ajánlószelvényt gyűjtött a Szövetség
2010-03-09 16:44
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség több mint kétmillió ajánlószelvényt gyűjtött a 2010. évi országgyűlési képviselőválasztásra - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Nyitray Zsolt. A gyűjtésből a Fidesz társszervezetei, így a Kisgazda Polgári Egyesület tagjai és szimpatizánsai is kivették részüket. A kisgazdák számos választókerületben ezres nagyságrendben gyűjötték és adták le a közös jelöltre az ajánlószelvényeket.
Fidesz operatív igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az összegyűjtött ajánlószelvények száma meg is haladta a kétmilliót. Reális volt tehát a célkitűzés - mondta. Közölte azt is, választási felkészülésük vasárnap véget ér, ezen a héten ugyanis minden Fidesz-KDNP-s jelölt leadja az induláshoz szükséges ajánlószelvényét a helyi választási irodáknál, vagyis a hét végére hivatalosan is lesz 176 Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelölt. A pártszövetség választási kampánya jövő hétfőn, március 15-én kezdődik.
A kampánynyitó nagygyűlés és egyben ünnepi megemlékezés a főváros I. kerületében, a Dózsa György-szobornál lesz, ahová több tízezer embert várnak. Arra a kérdésre, hogy mennyivel lépték túl a kétmilliót, Nyitrai Zsolt azt mondta, számításaik szerint vasárnap haladták meg a kétmilliót, a pontos számot azonban később hozzák nyilvánosságra, ugyanis az várhatóan még emelkedni fog. Az összegyűjtött ajánlószelvények közül az esetlegesen érvénytelenek kiszűrését alapvetően a választási irodákra, választási bizottságokra hagyják - tette hozzá.
(MTI)
|