ajánlott oldalak
fórum
-több
 

32 milliárdos forrás nyílhat nyugdíjprémiumra

Létrehozva: 2017. június 7., 11:58 | Utoljára frissítve: 2017. augusztus 4., 11:01
nyomtat küld

Fotó: jokortv.hu

Több mint 32 milliárd forint juthat nyugdíjprémiumra 2018-ban. Most először szerepel ilyen forrás a büdzsé tervezetében - mondta el Rétvári Bence sajtótájékoztatón.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közölte: a jövő évi költségvetési javaslat háromszázalékos nyugdíjemeléssel tervez, és a nyugdíjprémiumra több mint 32 milliárd forint többletforrást tartalmaz.

Ősszel lehet majd beszélni arról, hogy pontosan mekkora összeget jelent ez a nyugdíjasoknak - mondta. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány nemcsak megőrizte, hanem 2010 óta 9,5 százalékkal növelte a nyugdíjak vásárlóértékét.
A nyugdíjprémium kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a gazdaság 3,5 százalék feletti növekedéssel teljesít, és a büdzsé tervezett hiányát is tudják tartani - mondta.

Fotó: Árvai Károly, kormany.hu

Rétvári Bence kitért arra is, hogy az Országgyűlés kedd délután vitanapot tart a nyugdíjasok helyzetéről, és ezt azok a szocialisták kezdeményezték, akik - mint mondta - elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól és "egekbe emelték" a rezsit. Továbbá a tervükben szerepelt, hogy nyugdíjadót vetnek ki, és ez minden nyugdíjasnak 16 ezer forintjába került volna - jegyezte meg.

Rétvári Bence közölte azt is, hogy a jövő évi költségvetési tervezet 260 milliárd forintot tartalmaz a Nők 40 program fedezetére.
Kiemelte azt is, hogy a nyugdíjasoknak ugyancsak fontos az is, hogy a legalapvetőbb élelmiszereket a legalacsonyabb áfával terhelik, továbbá a rezsicsökkentés révén évente átlagosan mintegy 100 ezer forint marad a nyugdíjasok zsebében.
 (MTI, kormany.hu)

 
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
 
 
Bejelentés
HírekKisgazdák a parlamentbenSzervezeti hírek, választókerületi hírekBelföld, KülföldKörnyezetvédelemMezőgazdaság, vidék
PublicisztikaFórumÖnök írták
FotókVideókDokumentumokHanganyagok
KPE ElnökségeMegyei elnökökOrszággyűlési képviselőinkPolgármestereinkÖnkormányzati képviselőinkKisgazda Történelem