hírek
korábbiak
Újra Élő Energia Konferencia!
2012. május 22-én kerül sor a Zöldáramlat Közhasznú Alapítvány szervezésében az Élő Energia Konferencia sorozat 25. országos konferenciájára Budapesten a 14. kerületben.
Győrasszonyfa a következő állomás
Országjárása során 2012. május 27-én Győrasszonyfán a Trianoni emlékmű avatáson vesz részt a dr. Turi-Kovács Béla KPE-KPSZ Párt elnöke.
A görög helyzet egyre inkább fokozódik
A hét elején végképp elszállt minden remény arra, hogy a május 6-ai választások után Görögországnak új kormánya legyen. Az EU-val kötött pénzügyi paktumot támogató és az azt elutasító pártok nem tudtak megegyezni egymással, ezért június 17-én új választásokat tartanak az országban.
Részletes szakmai tájékoztató a sávos talajművelésről
Múlt héten csütörtökön dr. Turi-Kovács Béla a Kisgazdák elnöke és Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára közösen látogattak el Várdombra, hogy megtekintsék a gyakorlatban is a sávos talajművelés eljárását.
belföld
több
Jelentősen csökkenhet a balesetek száma az országos közúthálózaton is
Több mint 11 milliárd forintból valósíthat meg közlekedésbiztonsági fejlesztéseket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az általa üzemeltetett utakon 2014 végéig. A projekt támogatási szerződését a Magyar Mérnöki Kamara közlekedésfejlesztési konferenciáján írták alá 2012. május 15-én, Balatonföldváron.
A nukleáris megújulás kapujában
Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár képviselte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot az Európai Nukleáris Energia Fórum (ENEF) ülésén 2012. május 14-15-én, Pozsonyban.
Sikeres volt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium napkollektoros pályázata
Az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer napkollektor-rendszerek kiépítését támogató alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a rendelkezésre álló 2,97 milliárd forintos keretet.
Úton a teljes szélessávú lefedettség felé
Megjelent az Új Széchenyi Terv szélessávú körzethálózati fejlesztések támogatására kiírt pályázata. Az összesen 20 milliárd forintos keretösszeggel meginduló pályázat a Magyarország teljes szélessávú lefedettségéhez szükséges, piaci hálózati fejlesztéseket ösztönzi.
Mivel lehetne a kívánt, tervezett gyermekek megszületését elősegíteni?
A Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Családbarát Magyarországért Munkacsoport közzéteszi az Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című stratégiai vitaanyagát konzultációs céllal
Visszaesett az ipari termelés
Márciusban az előzetes adatok alapján 1,6 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos hónapjához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
mezőgazdaság, vidék
több
Erősebb hatósági eszközöket a biztonságos élelmiszerekért
A megkérdezettek többsége határozott hatósági fellépést és megerősített ellenőrzést igényel az élelmiszerbiztonság területén és kifejezetten igényli.
Pusztított a hideg a dinnyeültetvényeken
Kárt tett az eddigi, nagyrészt hűvös időjárás a kelet-magyarországi dinnyeültetvényekben, ahol a növénytövek 15-30 százaléka pusztult ki.
Nem lesz mézünk
30-40 százalékkal emelkedni fog idén az akácméz ára, mert a fák virágainak nagy része elfagyott. Szakemberek szerint a szokásos évi 10 ezer tonna akácméz helyett idén alig 2-3 ezer tonna várható.
Továbbra is lehet egységes kérelmeket benyújtani az MVH-hoz!
Május 15-én lejárt a szankciómentes egységes kérelem beadási határideje a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH).
20 éves évfordulók az európai természetvédelemben
Idén 20 éves az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelve, amely óvja a természetes élőhelyeket, a vadon élő állatokat és növényeket.
Magyarország is a mezőgazdaság zöldítésében érdekelt
Magyarország alapvetően egyetért az Európai Bizottság javaslatával az agrárgazdálkodás környezetvédelmi szempontú átalakítására.
külföld
több
A spanyoloknál is kitört a bankpánik
A bajba jutott és állami tulajdonba vett spanyol bankból, a Bankiából menekítik pénzüket a pénzintézet ügyfelei, tudósított az El Mundo.
Összeomlott a görög egyezkedés: új választást írnak ki
A görög államfő hivatala kedden bejelentette: eredménytelenül értek véget a korményalakítási tárgyalások, ezért új választást írnak ki, jelentette a Reuters.
Törölték az athéni hiteltárgyalásokat
Törölték május közepére tervezett athéni útjukat az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF képviselői, akik egy több tízmilliárd eurós újabb hitelrészlet kifizetéséről tárgyaltak volna.
Francios Hollande nyerte a francia elnökválasztást
A szavazatok teljes feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint a szocialista Francois Hollande 51,62 százalékkal megnyerte a francia elnökválasztást.
Továbbra is nehéz helyzetben az EU
A két déli államon múlhat az európai adósságválság kimenetele. Itáliát "sírós" reformok, míg az ibériai államot brutális munkanélküliség jellemzi.
Aláírták a fiskális paktumot
Aláírták pénteken 25 európai uniós tagállam, köztük Magyarország vezetői az EU új szerződését, amely elsősorban a költségvetési fegyelem nagyobb mértékű garantálására vonatkozik.
Önök írták
több
Válasz a termőföldről, vadászati jogról
Ez úton köszöni a KPE - Honlap Szerkesztősége Valiczkó Mihály kedves olvasónk olvasói levelét.
Termőföld öröklés, vadászati jog őstermelői piacok
Valiczkó Mihály a KPE-KPSZ Párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke levélben fordult dr. Turi-Kovács Bélához, a Kisgazdák országos elnökéhez.
Szövetkezés - önállóság - jólét
Kiss Károlynak a www.kpe.hu Szerkesztősége ez úton köszöni a "Mi lesz a kis-kertekkel" című, értékes olvasói levelét. Azt mondják, gazdasági válság van. Én pedig azt állítom, hogy nem csak most, hanem már a '70-es évek eleje óta.
Mi lesz a kis-kertekkel?
Azt mondják, hogy aki szorgalmas, annak szépen virágzik a kertje. Én meg azt mondom, hogy nem árt, ha ehhez rendelkezésre áll még néhány fontos feltétel.
Akkor hát, csak had röfögjenek a sertések!
Kedves Bagó Iván! Szerkesztőségünk köszöni az értékes olvasói levelét. Magyarország a 8 millió sertés országa volt, 1990-ben.
Miért nem röfögnek a disznók?
Egy Komárom megyei kis faluba, Hántára voltam hivatalos. Az öreg Aladár bácsi ünnepelte neve napját. Úgy 50 évvel ezelőtt, még a szüleimmel volt jó barátságban és engem is kedvelt apró gyerekként. Innen a meghívás.
 
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szavazás
több
 
 
Bejelentés
HírekParlamenti tudósításBelföldKülföldHétnapMezőgazdaság, vidék
PublicisztikaFórumÖnök írták
FotókVideókHanganyagokDokumentumok
KPE ElnökségeMegyei elnökökOrszággyűlési képviselőinkPolgármestereinkÖnkormányzati képviselőinkKisgazda TörténelemAlapító tagjaink